2024. május 8., szerda

Bajsa ünnepelt

Vince Mária és Kocsis Antal vehette át a Faluplakett díjat

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el!

A napok óta tartó csapadékos időjárás megenyhült, és napfényes nyári hangulatban tudták lebonyolítani szombaton délután Bajsán a falunapi ünnepséget a Faluház udvarában. A főzőversenyt követően kezdődtek a színpadi programok, elsőként Lackovics Károly tanácselnök magyar, szerb és szlovák nyelven mondott köszöntőt.

– Bajsa kis település, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint valamivel több, mint 2070 lakosa van, és a működése érdekében minden kis lépés fontosnak számít. Évek óta nagy bánatunk, hogy egyre inkább kurtítják a hatáskörünket, de szerencsére jó az együttműködésünk a községi önkormányzattal, és tudjuk intézni a falu életét – nyilatkozta Lackovics. A rendezvény egyik legszebb pontja volt, amikor a hagyományokhoz híven szólították, illetve megajándékozták az elmúlt egy évben született kisgyermekeket és szüleiket. Ezúttal tizenegy kisfiú és tizenkét kislány neve hangzott el.

Közössége érdekében tett több évtizedes fáradhatatlan munkálkodásáért, kiemelkedő kézimunka-tehetségéért Faluplakett elismerésben részesült Vince Mária.

– Igyekeztem a falumért, a közösségünkért tenni a dolgom, nem sajnáltam sem időt, sem energiát. Több mint tíz évig voltam a helyi nőszervezet tagja, a Vöröskereszt aktivistájaként három évtizeden keresztül készítettem a véradók számára szendvicseket, legalább ennyi ideig voltam a kórus tagja. A kézimunkázás az igazi kedvtelésem. Meglepett, jólesett a helyi közösség kitüntetése – mondta Vince Mária, aki Kocsis Antallal együtt részesült a díjban. A nemzetközileg is elismert topolyai helytörténésznek Bajsa múltját kutatva az első világháborúban hősi halált halt 106 helyi lakos adatait sikerült beazonosítania. Az ezzel kapcsolatos részletek a Mire a falevelek lehullanak… – Bajsa a nagy háborúban (1914–1918) című igényes könyvben jelentek meg.

Az elmúlt egy évben született babák megjutalmazása a bajsai falunapi ünnepség egyik legszebb pillanata (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Az elmúlt egy évben született babák megjutalmazása a bajsai falunapi ünnepség egyik legszebb pillanata (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

– Bajsával kapcsolatban nem ez az első könyvem, valójában ötven éve folytatok kutatásokat a faluról, hiszen Topolya és Bajsa rendkívül közel van egymáshoz, és olyan gazdag az ismeretanyag a településről, hogy úgy érzem, még további ötven év sem lenne rá elég, hogy minden fel legyen göngyölítve – nyilatkozta Kocsis Antal.

– A település kiemelkedő eredményt elért diákjainak is gratuláltak, akik különféle versenyeken értek el sikereket. Így Cesnak Sendi, Bačić Mejra, Pajkanović Teodora, Slemender Emy és Pletikosić Janka vehette át a helyi közösség elismeréseit.

A Vöröskereszt topolyai szervezetének titkára, Budimir Marić és a közgyűlés elnöke, Kospenda József érkeztek a faluba átadni a szervezet jubiláló véradóinak az elismeréseket, így Vislavszki Máriát, Dósa Árpádot, Sabo Miodragot, Gulyás Richárdot és Lénárd Arnoldot szólították a színpadra.

A Faluház dísztermében amatőr festők munkáiból nyílt kiállítás, illetve makettekből is összeállt egy tárlat. Kókity Lilla, Vass Ágnes, Bábi Anikó és Kalapáti Ildió képeit Kollár László méltatta, előtte a megjelenteket Kókity Erika, a Testvériség Művelődési Egyesület elnök asszonya üdvözölte.

A színpadon a helyi általános iskolások és óvodások léptek fel énekes-táncos-verses összeállításukkal, bemutatkoztak még a Testvériség ME szakcsoportjai, a zentagunarasi Graca János ME asszonykórusa és a testvértelepülésről, Kelebiáról is érkezett vendégek. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a község polgármestere, Szatmári Adrián, és a falvak képviselői is jelen voltak.

A rendezvényt Topolya község önkormányzata és magánvállalkozók támogatták, illetve a Csoóri Sándor Alap is hozzájárult a lebonyolításához.

Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele