2024. május 9., csütörtök

Locsolás kicsit másként

A hagyományokat és a járványügyi előírásokat tiszteletben tartva zengett az idén is a Kodály Központ locsolóinak éneke

Az idén a szokásosnál kicsit később, nem kora reggel, hanem a délelőtti órákban lendültek neki a locsolásnak a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ férfi tagjai, az óbecsei Fokos zenekar két muzsikus-énekes tagjával kiegészülve. Az alkalomhoz illően a megfelelően motivált tizenöt legény ezúttal nem lovas kocsival, hanem autókkal járta be a Cirkalom együttes táncos lábú topolyai és kishegyesi tagjait. Kisimre Szerda Annával, a KZMMK elnök asszonyával a locsolók látogatása után beszélgettünk.

– A húsvéthétfő a Kodály tagsága számára különösen ünnepélyes alkalom, hiszen több éves hagyomány, hogy legényeink lovas kocsira pattannak, és igazi férfias, harsány ének, magyar muzsikaszó kíséretében körbejárják a táncos lábú lányokat, és az időjárástól függően csaphideg, vagy langyosabb vízzel tisztelik meg őket. Hiszen a locsolás lényege egyebek mellett, hogy szépek, fiatalok, és egészségesek maradjunk. A körülményektől függetlenül az idei évben sem szerettük volna ezt az igen szép, és a lányok által várva várt népszokást megszakítani. És mi tagadás, jól is esik a női léleknek a húsvéti locsolás, valamint a vele járó vidám hangulat. Azonban a járványügyi intézkedések miatt is igyekeztünk egyszerűsíteni. A gördülékenység jegyében ezúttal nem házról-házra jártak a fiúk, korábban ez legalább 25 állomást jelentett. Az idén öt topolyai és kishegyesi helyszínt választottak ki célul, ahol a lányok bevárhatták a legényeket. A fiúk a hagyományokkal összhangban az udvarban vették a kezükbe a hideg vízzel teli vödröket – nyilatkozott Kisimre Szerda Anna, aki elárulta azt is, hogy a lányok hagyományosan kalácsokkal, és más vendégváró étellel, itallal várták a locsolóikat, és természetesen hímes tojásokkal. A korábbi évektől eltérően a vidám társaság nem lovas kocsin közlekedett, hanem ki-ki a saját személyautójával.

– A legények a szokásokhoz híven egy az alkalomhoz frissen kitalált locsolóverssel köszöntenek bennünket, majd következik maga a locsolás, ami néhány vödör hideg vízzel történik. Megmondom őszintén, hogy évről évre nagy figyelemmel igyekszem megjegyezni a versikét, de a nyakamba zúduló hideg vizes locsolás izgalma közepette sosem sikerül. Becsületére legyen mondva a fiúknak, tekintettel vannak az időjárási körülményekre, mert ha nagyon hideg van – és volt már részünk havas húsvéthétfőben is –, akkor a vödrökbe langyos vizet töltenek. A kodályos fiúk által keltett hagyományos jó hangulathoz az idén Szerda Balázs és Sterbik László, a Fokos zenekar két tagja is hozzájárult muzsikájával, énekével – tudtuk meg Kisimre Szerda Annától, aki néhány szóban mesélt még a Kodály szakcsoportjainak húsvéti előkészületeiről is.

– Az idei évben is tartottunk néhány gyermekkel foglalkozó tojásfestő műhelymunkát. A legkisebbek szalvétatechnikával, vagyis dekupázzsal dolgoztak. Az alsósoktól kértük, hogy színesre festett tojást hozzanak magukkal, erre pedig fehér temperával rajzolhattak hagyományos népi motívumokat, illetve ki mit szeretett volna. A felsős és a középiskolás gyerekeket tömörítő Csiripiszli együttes tagjai pedig a hagyományos technikával, viasszal, írókával megrajzolt hímes tojásokat színeztek. A gyerekekkel Sörfőző Szűgyi Judit foglalkozott. – nyilatkozott Kisimre Szerda Anna, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ elnök asszonya, a szervezet hagyományos húsvéthétfői locsoló hagyományokat éltető megmozdulása kapcsán.