2024. május 8., szerda

Mindenki továbbjutott

Lebonyolították az 55. Szép Magyar Beszéd verseny vajdasági elődöntőjét Topolyán

A hétvégén öt jelentkező részvételével zajlott a Kárpát-medencei szintű, Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd című nyelvművelő verseny vajdasági döntője a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ székházában, a járványügyi intézkedések miatt ezúttal online formában. A rendezvényre a Svetozar Marković Gimnáziumból két diák, egy tanuló az Ivan Sarić Műszaki Iskolából nevezett be, egy a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ színeiben versenyző diák a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákja, valamint képviseltette még magát a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium. A házigazda intézmény elnöke, Kisimre Szerda Anna elmondta, hogy múlt évben elmaradt a Szép Magyar Beszéd című verseny, az idén minden nehézség ellenére megtalálták a győri főszervezők annak a módját, hogy sikerüljön lebonyolítani.

– A főszervezők az online térbe költöztették az idén a Kazinczy Ferencről elnevezett 55. Szép Magyar Beszéd versenyt, így az elődöntők formája is így zajlott. A diákok a szabadon választott szövegüket kis, vágatlan videó formájában küldték el szombaton délelőtt 10 óráig. Ezt a zsűri tagjai meghallgatták, majd 11 órakor kiküldtük a versenyzőinknek az ilyenkor már megszokott kötelező szöveget. Ezt elolvasták, értelmezték, begyakorolták, majd délig vissza kellett, hogy küldjék – ismertette Kisimre Szerda Anna. Farkas Zsuzsa, a Kossa János Magyar Nyelvművelő Egyesület és Olvasóklub elnöke, Gazsó Orsolya – Kazinczy-érmes szövegmondó, kommunikáció és média szakember, illetve Rácz Ejzler Evila – kommunikáció-, és médiaszakember döntése értelmében az első helyen a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ színeiben versenyző Francia Flavie, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium 3. osztályosa végzett, a nyertes diákot Vass Borsodi Borbála készítette fel. Második helyezett lett az Ivan Sarić Műszaki Iskola végzőse, Bognár Emese, akinek a felkészítő tanára Szabó Cibolya Teréz volt. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére Vojnić Bojana, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium 3. osztályosa kapott helyet, Hajdú Ágnes tanárnő diákja. Végső Vivien, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium 4. osztályosa, Radóc-Dukai Virág diákja a 4. helyen végzett, mint ahogy Sipraga Lúna, a Svetozar Marković Gimnázium 3. osztályosa, Hajdú Ágnes diákja is.

– Mi valóban elégedettek vagyunk azzal, hogy az idén végre meg tudtuk szervezni az elődöntőt, és remélhetőleg a döntő is gond nélkül lebonyolódhat ebben a formában. És ha még számba vesszük azt is, hogy a középiskolások huzamosabb ideje kombinált-, majd távoktatásban részesülnek, akkor örömmel vesszük, hogy vannak még fiatalok, akiknek fontos a helyes és a szép magyar kiejtés, valamint a nyelvművelés – tudtuk meg a házigazda KZMMK elnök asszonyától, Kisimre Szerda Annától, aki hozzá tette azt is, hogy a versenyzők írásban kapják el a zsűri értékelését.