2026. június 8., hétfő

Az év végéig helyén marad a lelkész

Miután Harangozó László, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke visszavonta Csáti Szabó Lajos lelkipásztor kinevezését a bácskossuthfalvi egyházközség éléről, mely határozat 2026. június 1-jétől lépett volna életbe, és a presbitérium is megvonta a bizalmat a tiszteletestől (12:8 szavazatarányban), az elégedetlen egyháztagok öt napon keresztül véleménynyilvánítást tartottak a településen. Ennek az az eredménye, hogy 524 református kiállt a tiszteletes mellett. Közben megjelent a lelkész iránti bizalomvesztésről is egy részletes tájékoztató, amelyben rámutattak a kinevezett lelkész mulasztásaira. Csütörtökön estére nyílt presbiteri ülést hirdettek, de ez az összejövetel a dátum történelmi jelentősége miatt elmaradt. 
Közben megérkezett szerkesztőségünkbe a Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsának nyilatkozata az egyházközség helyzetéről, amelyet teljes terjedelmében közzéteszünk: 
A Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsa 2026. június 2-án tartott ülésén megvizsgálta a Bácskossuthfalvi Református Keresztyén Egyházközségben kialakult helyzetet. Egyházunk minden körülmények között Isten parancsát szem előtt tartva, a békességet követve és a megbékélés útját keresve kívánja végezni szolgálatát. Hisszük, hogy Krisztus egyháza csak akkor maradhat hű Urához, ha tagjai egymás felé testvéri szeretettel, türelemmel és megértéssel fordulnak.
A Szerbia területén élő reformátusok országos egyháza mindig a megbékélésre törekedett, ezért a Bácskossuthfalván kialakult helyzetet is ezen értékek mentén kívánja rendezni. A Zsinati Tanács ennek szellemében hozta meg döntését, figyelembe véve egyházunk törvényeit, a Zsinat korábbi határozatait, valamint azt a felelősséget, amelyet gyülekezeteink lelki békéjének és egységének megőrzése iránt hordozunk.
A Zsinati Tanács 2026. június 2-i ülésén úgy határozott, hogy Csáti Szabó Lajos lelkipásztort nem helyezi át jelenlegi szolgálati helyéről. A presbitériumot és a lelkészt arra hívja fel, hogy az egyházközségben kialakult helyzetet az év végéig egyházunk törvényeinek, a Zsinat rendelkezéseinek és mindenekelőtt Isten akaratának megfelelően rendezze.
Imádságos szívvel kérjük a mindenható Istent, hogy adjon bölcsességet, alázatot és szeretetet mindazoknak, akik érintettek ebben a folyamatban. Kérjük továbbá a gyülekezet tagjait, hogy keresztyéni módon, testvéri szeretettel forduljanak egymás felé, kerüljenek minden olyan megnyilvánulást és cselekedetet, amely egyházunknak, közösségeinknek vagy nemzetünknek kárt okozhat.
Közös felelősségünk, hogy ne a sérelmek elmélyítését, hanem a sebek gyógyulását, ne a megosztottságot, hanem a megbékélést szolgáljuk. Hisszük, hogy Isten kegyelméből a jelenlegi nehézségek is javunkra fordulhatnak, ha engedelmes szívvel keressük az Ő vezetését, és egymás terhét hordozva munkáljuk közösségeink békességét és épülését.

„Viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” Ef 4,2–3

A Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsa

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Majláth Béla