2026. április 25., szombat

Szent György-napi ragyogásban

Idénynyitó program a topolyai tájház udvarán

Verőfényes napsütésben tartotta meg a Művelődési Ház munkaközössége az idei szezonnyitó Szent György-napi foglalkozást a tájházban. Ez volt egykor a tavasz első napja, és több más hagyomány is köthető hozzá. Az óránként csoportokban érkező gyerekeket és kísérőiket Sihelnik Ágnes foglalkozásvezető köszöntötte, majd ismertette a Szent György-naphoz kötődő népszokásokat és hiedelmeket.

– A foglalkozás alkalmával az állatok kihajtásáról, a gyógynövények gyűjtéséről és a harmatgyűjtésről is szót ejtettünk. A folytatásban népi gyermekjátékokat játszottunk, a Bújj, bújj, zöld ág játékot és az Elvesztettem zsebkendőmet körjátékot is élvezték a gyerekek. Az a tapasztalatunk, hogy ezek az egykor általánosan elterjedt játékok szinte teljesen kikoptak az óvodákból és az iskolákból, így a gyerekek a tájházban számukra ismeretlen, izgalmas játékként találkoznak velük. A népi játékok után a résztvevőket kézműves-foglalkozásra invitáltuk, ezúttal a sárkányölő Szent György pajzsát kellett kidíszíteniük magok segítségével. A közreműködésért Szabó Gizellának vagyunk hálásak. Mivel a ragasztónak kellett néhány perc, hogy megszáradjon, addig játszottunk. Zárásként uzsonnára vártuk a gyerekeket, házi jellegű pogácsát és gyógynövényekből készült teát kínáltunk – tudtuk meg a foglalkozás vezetőjétől, aki arról is beszélt, hogy Topolyán a régi időkben mennyire volt mély Szent György tisztelete.

– Minden bizonnyal valamilyen formában a lakosság számontartotta, hiszen a polgárok nagy része mindig is földműves volt és állatot tenyésztett. Ez a nap volt az állatok legelőre kihajtásának az első napja, valamint a gyógynövények szedésének az alkalma is, illetve gyűjtötték a szeplőket gyógyító harmatot – közölte Sihelnik Ágnes.

A foglalkozásokon a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény néhány csoportja és több általános iskolás osztály is részt vett. A Nikola Tesla Általános Iskola elsősei és harmadikosai Čagaj Valéria, Kiss Terézia és Cirok Csilla tanító nénik kíséretében élvezték a a programot. 

– A legjobban a játékok tetszettek, azért, mert sokat lehetett nevetni, és mert szaladgáltunk is. A kendőt a barátnőm, Boglárka mögé tettem le – mondta Bende Bianka, és osztálytársa, Vitomirov Mia elárulta, hogy neki is az Elvesztettem zsebkendőmet és a Bújj, bújj, zöld ág nevű játékok tetszettek a legjobban. Agyánszki Léna hozzátette, hogy az a jó a tájházas programokban, hogy sosem unatkoznak, mindig történik valami olyan, ami izgalmassá és érdekessé teszi az eseményt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana/A diákok legjobban a körjátékokat élvezték