A tartományi oktatási titkárság a Vajdaság területén 2025-ben csaknem 90 projektet támogatott, és a beruházások eredményei most válnak láthatóvá. Ótott Róbert tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár, a tartományi kormány alelnöke Topolyán a Csáki Lajos Általános Iskolában járt, ahol az emeleti részen a nyílászárók cseréje folyik. Hangsúlyozta, hogy tavaly több mint 500 millió dinárt ítéltek oda a különféle intézményeknek pályázat útján. Fontosnak tartotta elmondani, hogy az idén 375 millió dináros keret áll rendelkezésre a pályázatokra, amelyeknek jelentkezési határideje most jár le. Nagyon sok vajdasági intézmény érdeklődik, és Ótott Róbert bízik abban, hogy minél több oktatási intézményt, általános iskolát, középiskolát, diákotthont támogathatnak az idén is.
Tóth Péter felvétele
A tartományi oktatási titkárt Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere és Vojter Pulai Mónika, a Csáki Lajos Általános Iskola igazgatónője kalauzolta az épületben. A polgármester elmondta, hogy a község oktatási oktatási intézményei sikeresen pályáznak a tartomány által kiírt pályázatokon.
A Csáki Lajos Általános Iskolában most megvalósuló beruházást a tartományi oktatási titkárság finanszírozza. A projekt értéke 6,5 millió dinár. A nyílászárókat ennek köszönhetően nyolc tanteremben cserélhetik ki.
– Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert így csökkenni fog az energia-, vagyis a villanyáram-felhasználás, ezáltal az épület energiahatékonyabbá válik a beruházásnak köszönhetően.
Önkormányzatunk folyamatosan arra törekszik, hogy javítsa az oktatási intézményekben a tanítás feltételeit, mind az elemi, mind a középiskolák esetében. Fontosnak tartom kiemelni, hogy hamarosan diákszálló is nyílik a város központjában. Ezt a beruházást a magyar kormánynak köszönhetjük, ami újabb mérföldkő lesz az oktatás minőségének javításában Topolya község területén – nyilatkozta lapunknak a polgármester.
Vojter Pulai Mónika elmondta, hogy 2024 novemberében tartományi pályázaton nyert forrásból újították fel az iskola új épületének felső szintjén a nyílászárókat.
– A régi, már nem jól záró ablakokat kicserélhettük alumínium nyílászárókra, amelyek azóta is jól funkcionálnak. Ez volt az első fázisa a munkálatoknak, és 2025-ben ismét pályáztunk, szintén a nyílászárók cseréjére, az alatta lévő szintre, ugyancsak az új részben. Ez az első emeletet érinti, nyolc tanteremben zajlik most a nyílászárók cseréje, szintén alumínium ablakokra. A folyosón lévő ablakok cseréjét is sikerül így megoldani. Az iskola új része a 70-es években épült, azóta nem lettek kicserélve a nyílászárók. A régi elhasználódott, kevésbé szigetelő faablakok cseréje nagyon-nagyon időszerű volt – mutatott rá az igazgatónő.
Ótott Róbert elmondta, hogy a Csáki Lajos Általános Iskola olyan intézmény, amely évek óta sikerrel pályázik a tartományi oktatási titkárság pályázatain.
– Megtekintettük az egyik legfontosabb tavalyi beruházást, az emelet nyílászáróinak cseréjét. Több mint 30 nyílászáró került felújításra, annak köszönhetően, hogy két évvel ezelőtt tervdokumentáció kidolgozására is sikerrel pályázott az intézmény, és a tervdokumentáció meglétének köszönhetően az intézmény tavaly sikerrel vette ezt az akadályt. Hangsúlyozni kell, hogy a tartomány területén csaknem 90 projektet tudtunk finanszírozni 2025-ben, aminek az eredményeit most, 2026 elején és az év további részében tudjuk megtekinteni – ezt tesszük ma is itt. Tavaly több mint 500 millió dinárt ítélhettünk oda az intézményeknek pályázat útján, és fontos azt is elmondani, hogy az idén 375 millió dináros kerettel írtunk ki pályázatokat, és holnap van a határidő. Látjuk, hogy nagyon sok vajdasági intézmény érdeklődik, pályázik. Bízunk abban, hogy sok oktatási intézményt, általános iskolát, középiskolát, diákotthont támogathatunk majd – nyilatkozta az oktatási titkár.
A Csáki Lajos nevét viselő iskola régi épületét 1912-ben kezdték építeni, és 1913-ban el is készült. Ma műemléknek számít, és védelem alatt áll. Az újabb részt és a tornateremként használt sportcsarnokot az 1970-es években építették hozzá. Jelenleg 587 diák jár ide, 16 szerb és 16 magyar tagozatban. Az első és a második emeleten már megtörtént a nyílászárók cseréje, most a földszinti részen tervezik ugyanezt megvalósítani.
Nyitókép: Csoportkép az iskola udvarában, háttérben a kicserélt nyílászárók / Tóth Péter felvétele



