2026. február 24., kedd

A jól bejáródott úton

A Gunarasi Gazdakör a hagyományos rendezvények mellett új programokat is tervez

A Gunarasi Gazdakör a helyi mezőgazdasági termelőket tömöríti, s jól bevált, közkedvelt programokat valósított meg az elmúlt években. Király Zoltán, a gazdakör elnöke elmondta, hogy a múlt év sikeresen zárult az egyesület számára.

– El lehet mondani, hogy a tervezett programok 90 százalékát sikerült megvalósítani. Voltak olyan külső tényezők, amelyek miatt két tevékenységünk elmaradt. A múlt évet gazdaképző előadásokkal kezdtük, majd a hagyományos parasztbál következett. Márciusban három munkaakciót terveztünk megvalósítani három különböző helyszínen. Gallymetszés és -darálás, dűlőútjavítás volt betervezve. Gunarason és Brazílián sikerült megvalósítani, de a gunarasi munkaakció elmaradt az eső miatt. Májusban általában ellátogatunk a mezőgazdasági kiállításokra, de Magyarországon száj- és körömfájási járvány dúlt, ezért a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági vásár elmaradt, így nem tudtunk részt venni rajta. Viszont jártunk az újvidéki kiállításon, és nagy érdeklődés övezte a kirándulást. A falunap alkalmából megtartottuk XIII. alkalommal a hagyományos szántóversenyt – közölte Király Zoltán, majd arról is szólt, hogy a gazdakör irodájában a munkások minden munkanapon fogadták a gazdákat és segítséget nyújtottak a pályázatokhoz, támogatások igényléséhez, emellett egyéb szolgáltatásokat is nyújtottak a polgároknak.

Az gazdakör az idén is a jól bevált terveket szeretné megvalósítani – mondta az elnök.

– Hódmezővásárhelyre is el akarunk menni, mert mindig nagy az érdeklődés, és reméljük, hogy a vásár nem marad el. Már megtartottuk a gazdaképző előadásokat és a parasztbált, jelenleg pedig a növényvédő tanfolyamokat szervezzük, az első képzés március 2-án kezdődik. A gunarasi és környékbeli gazdák mellett részvételüket jelezték a kavillósiak, njegoševóiak, bogarasiak, brazíliaiak és a tornyosiak is. Márciusra két munkaakciót terveztünk Gunarasra, egyet pedig Brazíliára. A nyári hónapokban, ahogy eddig is, a helyi közösségnek segítünk a zúzott kő és a mart aszfalt széthordásában. Ezek a munkaakciók általában két-három naposak, lapályokat töltünk fel, illetve lekövezett utakon kátyúzunk. A munkát nagyrészt a gazdakör tagjai végzik – nyilatkozta Király Zoltán, majd hozzáfűzte, hogy két új program megszervezését tervezik.

Ezek még nem kristályosodtak ki teljesen, és a lebonyolításhoz szükséges csapatot is össze kell állítani, de ha lehetőség adódik, megtartanák őket. A Gunarasi Gazdakör minden évben igénybe veszi a támogatásokat programjaihoz, elsősorban Topolya község önkormányzatától, ami a legnagyobb bevételi forrásuk. Tavaly a tartományi mezőgazdasági titkárságtól is kaptak támogatást, így eszközöket nyertek a szántóverseny megszervezéséhez. Az idén is kérni fogják a pályázati lehetőségeket, ahol csak tudják – mondta végül Király Zoltán.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Király Zoltán (Fotó: Lakatos János felvétele)