2025. június 21., szombat

Kevesebb esküvőt tartottak tavaly Szabadkán

A koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések okán tavaly számos rendezvény, ünnepség, fesztivál maradt el a városban. Más volt a karácsony, a szilveszterezés, akárcsak számos családi program, sokaknak a tengerparti nyaralás és a telelés is kimaradt a tavalyi évben. Az egészségügyi előírások miatt többen lemondták esküvőjüket, vagy másik időpontra halasztották azt, ám olyanok is akadtak, akik a válságstábok elvárásainak eleget téve, kisebb létszámú vendéggel, mégis megtartották menyegzőjüket.

Tavaly összesen 417 házasságkötést szerveztek Szabadka területén, ami jóval kevesebb a 2019-es évben kötött házasságok számánál, tudtuk meg Szabadka Város anyakönyvi hivatalának illetékeseitől. Az elmúlt esztendőben mintegy 180-nal, vagyis harmadával kevesebb

pár lépett frigyre, mint tavalyelőtt. Az esküvők számának csökkenése feltehetően a koronavírus-járvány miatti szigorítások következménye, ugyanakkor az elmúlt évek során is megfigyelhető volt ez a csökkenés, hisz 2019-ban is már száz párral kevesebb döntött a házasságkötés mellett, mint egy évvel korábban. A statisztikai adatok alapján 121 pár mondta le az esküvőjét 2020-ban.

A szabadkai illetékességű polgárok, az elmúlt évekhez hasonlóan, külföldön is szerveztek menyegzőt, ennek száma tavaly 74 volt. Az anyakönyvi hivatal adatai szerint a régió országaiban házasodtak, azokon kívül pedig esküvőt tartottak még az Egyesült Arab Emírségekben, az Amerikai Egyesült Államokban, Svájcban, Palesztinában, Olaszországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Irakban, Dániában, Svédországban és Ausztriában is. A legtöbb házasságkötés a szabadkai Városházán történt, a kis teremben 317 pár, míg a díszteremben 78 pár házasodott össze. Az anyakönyvvezetők 22 alkalommal jelentek meg a Városházán kívül szervezett esküvőkön. A frigyre lépők életkora hasonló a korábbi évekhez képest, a vőlegények 35 átlagéletkorral, míg a menyasszonyok átlagosan 32 évesen döntöttek a házasság mellett 2020-ban.

Kobrehel Aranyka, szabadkai anyakönyvvezető-helyettes lapunknak nyilatkozva elmondta, december végéig kevesebben foglaltak időpontot a házasságkötés céljából erre az esztendőre, mint tavaly, összesen 95-en.

A városi önkormányzat nem változtatott a díszterem bérlésének és az anyakönyvvezető terepre való kiszállásának árán, a Városháza kistermében tartott ceremóniáért pedig továbbra sem kell fizetni. A díszterem használata 5301 dinárba kerül, a zenei kíséretért pedig 1032 dinárt kell fizetni. Az anyakönyvvezető terepre való kiszállási díja 19 064 dinár.

Magyar ember Magyar Szót érdemel