A szabadkai Városháza a magyar szecesszió egyik gyöngyszeme. Nem csupán egy épület, hanem az egész régió kiemelkedő kulturális és történelmi jelképe, a magyar szecessziós építészet egyik legfigyelemreméltóbb alkotása. Az épület mai napig tartó töretlen népszerűségét és jelentőségét látva, lapunk ezen sorozatában a Városháza megépítésének főbb momentumait, a hozzá kapcsolódó meghatározó személyeket, egyes elemeit, illetve a felújítási munkálatokat mutatjuk be részletesen. Célunk, hogy olvasóink közelebb kerüljenek ehhez az építészeti remekműhöz, és megismerjék azokat a részleteket is, amelyek felett a mindennapi rohanásban gyakran elsiklunk. A sorozatunk tizedik részében továbbra is azokat az iparosokat és munkáikat járjuk körbe, akik ipari munkálataikkal közreműködtek a Városháza építésében.
A szabadkai Városháza a helyi művészeti élet pezsgésének hajnalán emelkedett ki, egy olyan korszakban, amikor a város polgársága már az építészetre is önálló művészeti ágként tekintett. Az építkezés gazdálkodási és szervezési hátterét a Szabadkai Történelmi Levéltár dokumentumai őrizték meg az utókornak. A fizikai megvalósításban részt vevő szakemberek névsora azonban magán az épületen is olvasható, a Városháza előcsarnokának falába vésett kőtábla örökíti meg a kivitelező kézművesmesterek, gyáriparosok és cégek nevét. A korabeli közvélekedésben az építők munkája kiemelt megbecsülésnek örvendett. Ezt igazolja Braun Henrik 1912-es szakkiadványa is, amely a tervezők mellett a kivitelezők szakmai életrajzát is részletesen ismertette. Ha a városházáról írunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak díszlakatos munkáit. Mint azt ahogy a Braunk Henrik által szerkesztet kötetben is olvashatjuk az óriási vaskapuk az elülső és hátsó homlokzaton, valamint a díszlépcsőház félemeleti fordulójánál mind iparművészeti érdekességgel bírnak. Az itt-ott alkalmazott apró rácsablakok, a boltajtók rácsdíszei, a gázlámpavas és a zászlórúdtartók a lakatosmunkákat végzők keze nyomát dicsérik.
Jakab Dezső 1906-ban, a Vállalkozók Lapjában megjelent, A Tulipán jegyében című írásában sürgette a lechneri gondolat megvalósítását. Érvelése szerint szükségessé vált egy olyan önálló nemzeti stílus megteremtése, amely markánsan elkülönül más nemzetek és korszakok építészeti formavilágától, és a magyar népművészet gazdag színvilágát, valamint motívumkincsét ötvözi. A korszak magyar szecessziójára jellemzővé vált a tulipán kiemelt alkalmazása, amely Jakab Dezső és Komor Marcell közös munkáin, különösen a szabadkai Városházán érhető tetten a legintenzívebben. Az épület szinte minden hangsúlyos pontján megjelenik ez a díszítőelem, így a főbejárat vaskapuját függőlegesen elrendezett tulipánháló ékesíti. Az udvari fakapu díszítése szintén illeszkedik ehhez a koncepcióhoz, ahol a rácsszerkezetbe foglalt tulipánminták zárják le az építészeti egységet. Bár a rácsablakok, rácsdíszek, gázlámpavasak és zászlótartók méretüket tekintve eltörpülnek az óriási vaskapuk mellett, jelentőségük az összkép kialakításában felbecsülhetetlen. Ezek az apró elemek bizonyítják, hogy az építők az épület legkisebb szegletére is műalkotásként tekintettek. Nem csupán funkcionális tárgyak, hanem iparművészeti remekművek, amelyek finomítják a monumentális falak látványát. A lakatosmunkák precizitása a korszak szakmai alázatát tükrözik. A mesterek keze nyoma, mint ahogy az Braun Henrik kötetében is szerepel, egyfajta garancia volt a minőségre, amely a Városházát a város büszkeségévé tette. Ezek az apróságok teremtettek folytonosságot az épület külső és belső terei között. A díszlépcsőháztól a hátsó homlokzatig mindenütt jelen lévő fémműves munkák adják meg az épület sajátos, elegáns karakterét. A korabeli közvélekedés sem tett különbséget a tervező mérnök és a kivitelező mester között a fontosság tekintetében.
Ennek kapcsán fontos megemlíteni Pukkel Pál műhelyét, melyet gyakran emlegettek úgy, hogy a legszebben berendezett lakatosműhely Szabadkán. Nevezetesebb munkái közé tartozott a ferences rendiek temploma, és számos emeletes magánház. Pukkel Pál neve mellett Krompecher Sámuel nevét is meg kell említeni, aki Szepes megyei származású iparos volt. A Raichl-palotában kandallókat készített, vörösréz dombormunkával. E két mesterember remekművei a mai napig díszítik a Városháza különböző részeit és részleteit.
Nyitókép: Díszes lakatosmunkák a szabadkai Városházán / Fotó: Molnár Edvárd
