Elkészült a palicsi víkendtelep rendezési terve. Több hetes közvita során 16 megjegyzést nyújtottak be a tervezetre, amelyekből néhányat alkalmaztak is, kijavították a tervet. A városi tanács tegnap vitatta meg a javaslatot. A víkendtelep már évek óta rendezetlenül áll, elhanyagolt. Eddig egy 1995-ben hozott határozat vonatkozott erre a területre.
Kisbajmokban a Zombori úttól északra és délre, a mintegy 165 hektáron elterülő terület rendezési terve is elkészült. Mint azt Branko Ćopić, az önkormányzat építészeti szolgálatának vezetője elmondta, alapjában véve arról a területről van szó, ahol a vámszabad övezet is található. Rámutatott, a város ezt a területet ajánlja majd fel a beruházóknak.
A városi tanács arról is döntött, hogy a Nagyfénynél levő szennyvíztisztítóra Nagyfény és Újzsednik mellett Györgyént is rá szeretnék kapcsolni. A Horgos–Szabadka–Belgrád-autóút úgynevezett Y-ágánál pedig üzemanyagtöltő állomás építésére van igény, így ennek a területnek a rendezésére is sort kerítenek, a beruházó fizeti a tervek elkészítésének költségeit.
Dokumentumba foglalták, hogy Mišićevo önálló helyi közösségként működik a jövőben. Változásokat eszközöltek a helyi közösségekről szóló városi határozatban, hogy addig, amíg nem áll fel a helyi közösség, vezetősége működőképes legyen. Három helyi közösségben: Bajmokon, a Peščara helyi közösségben és Kelebián megismétlik a helyi közösségi választásokat.
A városi tanács jóváhagyta az igazgatóbizottságok igazgatóira és tagjaira vonatkozó határozatát. A Köztisztasági Vállalat igazgatóját, Vladimir Dragint nevezték ki újabb négy évre. A Parking Közvállalat megbízott igazgatóját, Milorad Slijepčevićet négy évre nevezik ki a közvállalat igazgatójának. A Lifka Sándor Art Mozi igazgatónője 4 éves mandátumban Viktorija Šimon Vuletić, míg a Turisztikai Szervezet igazgatója, Nebojša Daraboš helyére Ivana Jovčić került meghatározott időre.
Ugyanakkor idén is meghatározták a gesztenyeárusok, valamint az őszi könyvvásár helyét is. Sem a helyek, sem pedig a terület bérleti díja nem változik.
