Gazdag pedagógusi pályafutása Dél-Bánátból indult, és felfelé ívelően, Ipolyságban fejeződött be. Sokrétű és sokoldalú tevékenysége a 19. század második felében és a 20. század elején, ilyen vagy olyan módon, mindvégig a tanügyhöz kapcsolódott: néptanító volt, tanítóképezdei előadó, tanfelügyelő, pedagógiai szakíró, szaklapok kiadója és szerkesztője, tanítóegyesületek szervezője. Tucatnyi önálló munkája jelent meg, több szaklap élén állt, kétezernél több cikke és csaknem ezer könyvismertetője jelent meg. Szűkebb hazájában azonban, sajnos, e derék tanférfiú emléke jórészt feledésbe merült, pedig munkássága során Bánátban is maradandót alkotott.
Korának meghatározó magyar pedagógusa volt, aki „a kor fejlődő közoktatásügyének minden ágazatára” jelentős hatást gyakorolt. A dél-bánáti, többnemzetiségű (szerb, magyar, bolgár, német) Módosról, az akkori járási székhelyről indult. Tanítócsaládban született, 1839. január 11-én.[1] Rillék magyar érzületűek voltak, s érdekességként említjük, hogy édesanyja, Jerney Erzsébet, a magyarok eredetét kutató Jerney János unokahúga volt.[2] A kis József gyerekkora a reformkorra esett. Szülőhelyén, Módoson végezte el (magániskolában) a gimnázium hat osztályát, majd azt követően telekkönyvi írnok lett. E munkával akkor hagyott fel, amikor tizenöt éves korában helyettes altanítónak hívták meg a szomszédos Torontálszécsányba. Akkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy tanító lesz. A rá következő évben apja, Rill János mellett segédkezett, majd beiratkozott a verseci tanítóképzőbe, amelynek elvégzése után visszatért szülőfalujába, altanítónak. (Évi fizetése 120 forint volt, 20 mérő búza, valamint ingyen lakás).[3]
Visszatérve a családra, a szabadságharc bukása után Rilléknek Módoson nem volt tovább maradásuk. Súlyos anyagi gondok nehezedtek a családra, nehéz volt a megélhetés, amellett úgy tartották ott őket számon, mint akik bujdosó honvédeknek nyújtanak menedéket.[1]
Rill még ifjúkorától behatóan foglalkozott a népoktatás és a tanítóság időszerű kérdéseivel. A bánáti tanítóság tömörítésére első ízben Vingán tett kíséretet, ahol 1858 őszétől tanított a főelemi tanodában.[2]
[1] Uo.
[2] Uo.
[1] Sugár Béla: Rill József 1839–1939. Magyar Tanítóegyesületek Egyetemes Szövetsége, Budapest, 1939, 4.; Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz III. Forum, Újvidék, 2003, 74–76.
[2] Sugár: i. m. 4–5.
[3] Uo.
Ahonnan Rill József elindult: Módos (Németh Ferenc archívuma)
Alig huszonnégy éves volt, amikor megválasztották a vingai városi iskola élére. Tekintettel arra, hogy ott számottevő katolikus bolgárság élt (paltyének), a fiatal pedagógust nehéz feladat elé állították: bolgár nyelven kellett tanítania. A nyelv nem volt számára annyira idegen, hiszen szülőhelyén is éltek paltyének, akikkel gyerekként barátkozott, de valóságos bravúrnak számított, hogy mindössze két és fél hónap alatt (!) tökéletesen megtanulta a bolgár nyelvet, majd bolgár ábécét és tankönyvet is írt[1] (Vezérlapok a néptanító számára a Pučelnica című, bolgár nyelvű ABC- és könyvhöz. Bolgár és magyar szöveggel. Buda, 1869; Vezérlapok az abécés könyv kezeléséhez, Buda, 1870).[2]
Rill egyik életrajzírója, Sugár Béla írja, hogy „a mai értelemben vett tanítógyűlést először a dél-magyarországi tanítóság rendezte. A bánsági tanítógyűléseken bontott zászlót Rill József is. 1861-ben, amikor a nemzet visszanyerte önrendelkezési jogát a közigazgatásban, felhívást intézett a Bánság tanítóihoz, rávilágítva az összefogás nagy jelentőségére. (…) Rill felhívása visszhangra talált a tanítóság soraiban, és lassan országszerte megindult a helyi tanítóegyletek szervezése”.[3]
Természetesen ilyen nagy horderejű szervezkedéshez Rillnek segítőtársakra volt szüksége, akiket meg is talált Schwicker Henrik becskereki és Kakujay Károly nagykikindai tanítóban. Jórészt nekik köszönhetően, az ő kitartásuk, szervezőmunkájuk meg kezdeményezésük nyomán jött létre Temesvárott 1867 decemberének utolsó napjaiban a Bánsági Tanítóegylet, amely később Délmagyarároszági Tanítóegyletre változtatta a nevét.[4] Az alakuló közgyűlésen, amelyet 1867. december 27-én és 28-án tartottak, 400 tanító vett részt, az egylet első elnökének pedig Kakujay Károly nagykikindai főtanítót választották meg. A bánáti tanulók tömörülése korántsem fejthetett volna ki átfogó és szerteágazó tevékenységet, ha nem lett volna megfelelő szócsöve. Erről pedig Pleitz Ferenc Pál becskereki nyomdásszal szövetkezve Rill József és Schwicker Henrik gondoskodott.[5]
[1] Uo.
[2] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Rill József] (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm)
[3] Sugár: i. m. 7.
[4] Németh Ferenc: Az Ungarischer Schulbote. Napló, 1995. márc. 29.
[5] Uo.
Az Ungarischer Schulbote volt az első pedagógiai szaklap a mai Bánát területén, s egyben fontos forrása is a bánáti iskolák és tanügy történetének (Németh Ferenc archívuma)
Vállalkozásukat már előre kitervezhették, hiszen alig néhány nappal az egylet megalakulása után, 1868. január 1-jén Nagybecskereken Pleitznál már napvilágot látott az egylet nem hivatalos, német nyelvű szócsöve, amelynek fejlécén is az újonnan alakult tömörülés jelszava volt olvasható: „Bátran, gondosan és Istenben bízva előre.”[1] Az Ungarischer Schulbote volt az első pedagógiai szaklap a mai Bánát területén, s egyben fontos forrása is a bánáti iskolák és tanügy történetének. E 16–20 oldalas, negyedrét alakú folyóirat havonta kétszer, 1-jén és 15-én jelent meg. Ha szükség volt rá, mellékletben hozta a fontosabb, tanítókat érintő jogszabályokat, határozatokat, kezdeményezéseket. Szinte nincs olyan bánáti falu, ahonnan ne közölt volna tudósítást. Harmadik évfolyamától kezdve már Pesten jelent meg. 1873-ig Rill Schwickerrel együtt szerkesztette, 1873-tól 1887-ig pedig egyedül.[2]
A módosi tanító odaadó munkájára csakhamar az illetékesek is felfigyeltek: Eötvös József akkori kultuszminiszter rokonszenvvel szemlélte a bánáti tanítóság körüli ügyködését, és 1867 karácsonyán magához is rendelte, Budapestre.[3] Rill a karácsonyi ünnepeket Eötvös miniszter lakásán töltötte, ahol részletesen feltárta saját iskolai reformtervezetét. Sugár Béla szerint „Eötvös elfogadta Rill javaslatait, és megbízta, hogy juttassa hozzá azokat emlékirat formájában. Ugyanakkor külföldi útra küldte őt a tanítóképzők tanulmányozására. Rill négy hónapig tanulmányozta Ausztria és Németország iskolarendszerét, miközben negyven város tanítóképzőjét és népiskoláját tekintette meg. Miután visszatért útjáról, tapasztalatairól részletesen beszámolt Eötvösnek. A szakirodalom úgy tudja, hogy jórészt az ő hatására született meg a népiskolák megreformálását célzó, 1868. évi XXXVIII. törvénycikk, amely új, korszerűbb irányt szabott a népoktatásnak”.[4]
Igen nagy volt Rill tekintélye és népszerűsége a tanítóság körében, s egyre szaporodtak hívei, barátai és követői. Pedagógiai cikkeiben egyre erőteljesebben adott hangot saját tanügypolitikai irányzatának, amelyet később rillizmusnak neveztek el.[5]
Noha Eötvös úgy döntött, hogy Budán mintaképzőt állít fel, s az intézet igazgatását Rillre bízta, tanítónk azt nem fogadta el, hanem visszatért Vingára – tanítónak. Közben lankadatlanul dolgozott a megyei tanítóegyletek országos szervezetének létrehozásán. 1872-ben megalapította a Magyarhoni Tanítóegyletek Szövetségét, száznál több polgári tanítóegylettel.[6] Valamivel később nézetkülönbség alakult ki közötte és Trefort Ágoston miniszter között, és Rillt 1873-ban elbocsátották állásából.[7] Tizenkét évig írásaiból tartotta fenn családját, s miután Trefort belátta, hogy tévedett, 1885-ben kinevezte őt a Néptanítók Lapja belső munkatársának. 1889-ben tanfelügyelőnek nevezték ki, s több helyen is dolgozott. Tizenhat évi tanfelügyelői munkássága után, 67 éves korában vonult nyugállományba, s három évvel később, 1909. április 5-én Ipolyságon hunyt el.[8]
Tucatnyi művei közül kiemelhetjük az alábbiakat: Politikai hitvallás (1875); A hülyék neveléséről és ápolásáról (1882); Neveléstörténeti irodalmunk (1882); A magyar iskolajog alapelvei (1883); A tanügyi életből (1885); Egyházpolitika a tanügy terén (1896).[9]
Lapszerkesztői tevékenysége is számottevőnek mondható, hiszen (a már említettek mellett) az alábbi lapokat szerkesztette: Fröbel (1871), Freier Bürger (1874–1877), Független Polgár (1874), Magyar Néptanító (1873–1874) és Magyar Pedagógiai Szemle (1880–1888). Mindemellett számos cikket közölt korának pedagógiai szaksajtójában.[10]
Szinnyei érdekességként említi, hogy „kiadott egy bolgár helyesírástant, kalendáriumot, olvasókönyvet és kátét”.[11]
Pályafutását a Magyarhoni Tanítóegyletek Országos Szövetségének elnökeként fejezte be.[12]
Mint Borovszky Samu írja, „különösen a magyar tanítóság erkölcsi tekintélyének emelése és anyagi helyzetének javítása érdekében tett, dolgozott sokat”.[13] Ezért is nevezték őt „a magyar tanítók atyjának”, aki több pedagógiai szaklappal és tanulmánykötettel gazdagította a magyar oktatásügyet, s akinek a véleményét szakmai ügyekben annak idején báró Eötvös József közoktatásügyi miniszter is méltányolta. Annak idején jelentős szerepet vállalt a magyarországi népoktatás fejlődésében. Lelkesedett és lelkesített a tanügyért évtizedeken át. A kor, amelyben élt, a tanítóság hőskora volt, amelynek ő volt a legnagyobb hőse. Kortársai „a legnagyobb magyar tanítónak tartották”.
[1] Uo.
[2] Uo.
[3] Németh Ferenc: Egy régi bánáti tanító. Magyar Szó, Kilátó, 1995. máj. 13.
[4] Uo.
[5] Sugár: i. m. 10.
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] Uo. 14.
[9] Szinnyei: i. m.
[10] Uo.
[11] Uo.
[12] Sugár: i. m. 3.
[13] Németh Ferenc: Egy régi…
Nyitókép: Rill József (Németh Ferenc archívuma)
