A családok legnehezebb pillanatban meghozott, életmentő döntésének köszönhetően a Vajdasági Klinikai Központban, a Szerbiai Klinikai Központban és a Dedinje Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézetében vese-, máj- és szívátültetéseket végeztek. Azoknak a betegeknek a felépülése, akik új esélyt kaptak az életre, jól halad.
A donorok világnapján közölt adatok szerint az idén 22 család járult hozzá szervadományozáshoz Szerbiában. Humánus döntésüknek köszönhetően 89 életet mentettek meg vagy hosszabbítottak meg. Az év során 32 szaruhártya-átültetést végeztek, 41 vesét, öt májat és tíz szívet ültettek át, emellett Szerbiában idén először tüdőátültetésre is sor került.
– Azok a személyek és családok, akik hozzájárulnak a szervadományozáshoz, valódi hősök. Hisznek a szolidaritásban és mások javában, és képesek saját gyászuk fölé emelkedni mások életéért – hangsúlyozta Nataša Petrović, a Szerbiai Klinikai Központ májátültetési csoportjának aneszteziológiai vezetője. Az intézményben egy májátültetésen átesett beteg is jól lábadozik. Az 59 éves belgrádi Dragan Tubić hét évig várta a hívást. Ő volt a 75. páciens, aki májátültetésen esett át a Szerbiai Klinikai Központban.



