Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.
A Palicsi Vigadó emeleti dísztermében tartották meg a 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok nyitórendezvényét. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség rendezvénysorozatát az idén II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója jegyében szervezték meg.
A nyitóünnepség ökumenikus áldáskéréssel kezdődött. Igét hirdetett Józsa Gáspár, a Szabadkai Egyházmegye irodaigazgatója, Szemesi Attila református püspöki megbízott lelkész és Kósa Martin evangélikus segédlelkész. A rendezvénysorozatot dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nyitotta meg.
Molnár Edvárd felvétele
– A kultúrát minden nemzedék újra birtokba veszi. A kultúrát és a tudást újra és újra meg kell szerezni, de ehhez kellenek a nagy elődök, akik továbbadják. 1952-ben épp itt Palicson mutatta meg magát ilyen erővel először a vajdasági magyar kultúra, a kilencvenes években pedig a VMMSZ újraélesztette az Ünnepi Játékokat, amely rendezvény azóta ugyanazt a feladatot látja el. Felmutatja azt, amit a közösségünk Vajdaság-szerte létrehoz és továbbvisz. Rákóczi öröksége 350 év után is élő tartalom: hűség, szabadság, helytállás, közösségi felelősség. Ami 350 évvel ezelőtt a forradalom kitörésekor a jelmondattá vált, a mai magyarok számára is ugyanolyan erővvel hat. A kultúra erejeét azok adják, akik megszerzik és gazdagítva továbbadják azt. Köszönet jár mindenkinek, aki hozzájárul ahhoz, hogy a kultúránk itt Vajdaságban éljen és legyen mit továbbadni, tovább örökíteni. Amit mi, a vajdasági magyar közösség jóvoltából, politikai tisztségen levők ígérni tudunk, hogy nem megnyirbálni akarjuk a hagyományápolására szánt eszközöket. Nem úgy tekintük a magyar hagyományokra, a magyar kultúrára, hogy az valamiféle lejárt lemez, ósdi vagy anakronisztikus. Számunkra a vajdasági magyar közösségünk alapja. Az összefogás szó az igehirdetés alatt is elhnagzott, október 25-én is össze kell fognunk, és az a feladatunk, hogy a magyar kultúrát ne csak ünnepi rendezvényeken, ne csak otthon, Vajdaság különböző településein, a szórványban és a tömbben mutassuk meg teljes erejében, hanem a közösségünk erejét Belgrádban is érzékeljék, a velünk élő szerbek is. Annak érdekében, hogy az elkövetkező hónapokan és években is, a magyar kultúra, és egyáltalán a vajdasági magyar közösség érdekében tudjunk tenni –hallottuk egyebek közt dr. Pásztor Bálinttól.
Molnár Edvárd felvétele
A nyitóünnepségen átadták a 2026-os Bodor Anikó-díjat is. Az elismerést az idén Rontó Márta muzslyai népdalkörvezető vehette át Közép-Bánát népzenei értékeinek feltárásáért, továbbadásáért, valamint közösségépítő munkájáért.
Az ünnepség során bejelentették, hogy a Durindót és Gyöngyösbokrétát jövőre a bánáti Szentmihályon szervezik meg. A nagy népzenei és néptáncos seregszemlénk lobogóját, a legutóbbi szervezők, a hajdújárásiak nyújtották át a jövő évi házigazdának.
Az est folyamán Bezzeg Gyula Csendes bástyák című alkalmi fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Pontosabban egy válogatást abból a sorozatból, amely a volt Jugoszlávia magyar szórvány településeinek katolikus egyházközségeiben szolgálatot teljesítő lelkészek és a plébániákon tevékenykedő hívők alázatos munkáját örökíti meg. Bezzeg Gyula a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként látogatta végig a közösségeket. A kiállítást mgr. Hajnal Jenő méltatta.
Az eseményen fellépett a palicsi Szederinda népdalkör, a Tordai asszonykórus Rontó Márta vezetésével, Baráth László tárogatós és barátait, a 35 éves Csalóka zenekar, az idén 10 éves Ludasi Népzenei Tábor haladó citerásai, Majoros Szandra csantavéri mesemondó, Micsik Béla és tanítványai, az Óbecsei Schola Cantorum Énekkar, a Musica Brillante komolyzenei formáció, valamint Vajda Noa Pálma bácsfeketehegyi versmondó.
Molnár Edvárd felvétele
Az eseményen mások mellett jelen volt Juhász-Döme Andrea Magyarország szabadkai főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője, Vicsek Annamária európai parlamenti képviselő, Kabók Erika az MNT Végrehjató Bizottságának tagja, Góli Csilla Szabadka alpolgármestere, valamint Dobó Márta, a palicsi helyi közösség tanácsának elnöke.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele



