A tudálékos aranyműves nem hagyja szélre a szavát. Indulnak haza az öregek, indul ő is, nyakába veszi a bombardont, és így köszönt el:
– Korán reggel jövök! Aranytubával!
– Helikon ez bácsi! – incselkedik vele Zsolti gyerek.
– Akkor bizony benne laknak a Múzsák!
– Kik azok a Múzsák? – kerekedik ki több gyerek szeme.
No, most aztán boldog az aranyműves, mert fitogtathatja nagy tudományát.
– A Helikon egy görög hegység neve – mosolyog a bácsi. – Az ókori görög mitológiában ott laktak a Múzsák. Ők csókolták homlokon a művészeket.
– Tovább nem tart a tudományod?! – mérgelődik meg a tanát úr. – A Múzsák az ógörög időkben a művészetek védnökei voltak. Apjuk, Zeusz főisten, anyjuk, az emlékezés istennője, Mnémoszüné. Más monda szerint a kilenc nővér szülei Pierisz király és egy nimfa voltak. A zene múzsája Euterpé, akit kezében fuvolával ábrázoltak. Egyben ő a lírai költészet védnöke is.
– A szerelmes verseké! – kiált fel boldogan Panna.
– Ő Erato volt! – szól közbe a tanár úr.
– Most már elég! – próbálja elhallgattatni a tanárt az égimeszelő piktor. – A vége az lesz, hogy megszólalsz itt nekünk ógörögül. Mert te biztosan tudsz ezen a nyelven is!
– Tudok. Nem is keveset. Négy szemeszteren keresztül ógörögöt is hallgattam.
Amint elvonulnak az öregek, jönnek a fiatalok. Az első egy komoly lányka, szintén hetedikes, Panna osztálytársa. Mögötte hatalmas rézpocak! A nyolcadikos Bence mellén lóg a városi tűzoltózenekar nagydobja. Bence öregapja, az öreg Bence még most is hivatalosan a tűzoltók rezesbandájának a nagydobosa. Kicsi Bence ugyan zongorát tanul, sőt több díjat is bezsebelt különböző versenyeken, de bejelentette, hogy ő váltja majd ki a tatáját, ha kell. Néha már kellett. És végül két hatodikos kislány. Az egyik Juliska, a kisdobos, a másik Enikő, a cintányéros. Mindketten a tűzoltózenekar próbáira is el-eljárnak.
– Megjöttetek, drágáim? – örül meg Fábi bácsi. – Reggelre lesz egy klarinétosunk is, meg egy fuvolistánk is!
Kicsit igazít a zeneiskola tanára a fölálláson. Igaz, Panna ülve fújja a tubát, mert ezzel a hangszerrel nem járkálnak. Hármas sorban áll majd a rezesbanda, ám most csak helyben megy a munka. Az egyik legfontosabb tag a kisdobos, hiszen ő a ritmusmeghatározó, ő alapozza meg a zenekar lendületét. Julika a fölnőttzenekarban sem vall soha szégyent, itt is elkezdi az ütemet! A hangszerek vele haladnak. A népdalátiratot próbálgatják. Érzékelhető, belejönnek nemsokára. Az ötödikes Virág bátran fújja trombitáját, talán nem fél a tévedéstől, mint unokanénje, Rozika. A harmadik kántorunoka, Panna ül egy hokedlin, és szeretgeti a tubáját. A két fiú közül az idősebb, Gergő a kürtös, a fiatalabb, Zalán pedig a harsona tolócsövét húzogatja. Néha belerecsegtet ő is, mert hangszercsövéből a hang élesebben tör utat a levegőben, mint a tubáé.
– Majd akkor bűvészkedj, édes fiam, ha nem zenélünk, hanem bőszen szurkolunk! – tereli vissza a csapatba az eltévelyedett báránykát Fábián bácsi.
Még harmatos a járdák melletti fű, amikor megjelenik a tudálékos aranyműves a bombardonnal. A kelő nap sugara valóban elcsúszik az aranyhangszeren, amikor táncolni szeretne rajta. A ház falán folytatják a táncukat a napsugarak. Panna pizsamában, mezítláb fut ki az udvarra!
– Vissza, vissza, te lány! – kiált rá a nagyi, de a lányka nyakában már ott a bombardon. Belefúj. Repül a hang az ég felé! A reggeli szellőcske dajkálgatja.
– Köszönöm szépen, Sanyi bácsi! – így a kislány.
A tudálékos aranyműves úgy tesz, mintha nem hallotta volna jól, mit mondott a kislány. Lehajol hozzá. Pannika pipiskedik, és egy puszit cuppant Sanyi bácsi orcájára. A vén legény nem készült ilyesmire. Meglepődik, de kitör belőle a határtalan öröm.
– Köszönöm, kislányom! Ilyen komoly és kedves fizetséget nem kaptam még senkitől!
Fábián bácsi kialakítja a zenekar fölállását.
– Van két trombita, egy klarinét, egy fuvola. Utánuk a kürt, a harsona, a bombardon. Végül a nagydob, a kisdob és a cintányér.
Törülgeti Fábián bácsi tenyerével az állát. Gondolkodik. Végül bólogat.
– Jók leszünk mára, az biztos. És bemutatkozunk! Jönni fognak a zenészkölykök még vidékről is! Ezt le merem fogadni.
Áll a rezesbanda, mert haladni még nem tud.
– No, akkor megérett az idő! Tanuljunk meg együtt járni, menetelni! Álljunk föl szépen! De ne itt az udvarban! Kicsi a tér, kettőt sem léphetünk!
– Ki az utcára! – kiált Gergő!
És nyitja is a kiskaput. Az utca nem fogalmas még. Sokan talán alszanak is, hiszen szabad a szombat. De beint Fábi bácsi! Julika rákezdi a szólót! Aztán egyszerre megszólalnak a hangszerek is. Az első sorban induló legkisebb tag lépése a döntő, mert ő nem tudna hosszút lépni együtt a nagyokkal. Nehezen indul a menet, a zene megelőzi.
– Megállj! – int Fábi bácsi.
A házak kiskapuiban leginkább asszonyok jelennek meg.
– Mi ez a zenebona? – sikoltja egy korosabb nőszemély.
– Vonulni tanulunk, Magduskám! – int Fábi bácsi. – Neked is jó reggelt, drága!
– Tanuljatok, Fábi! – így a néni. – Délután megvizitálom, meddig jutottatok!
– Elvárunk, csillagom! – válaszol a karmester.
Fölébred az utca, senki nem haragszik. Szurkolnak a zenészeknek. Délután a templom előtti kicsi térről indul a zenekar. Ahol végigvonulnak, az utcákon már valóságos ünnep. A fél város a pálya körül arra vár, hogy szurkoljon a hazaiaknak.
– Ó, de szép az a bombardonos kislány! – így a polgármester asszony. – Ki lehet ő?
– A kántor úr unokája, Panna! – kapja százfelől a választ a város első embere.
– Pannikám! Gyönyörűm! Minden ragyog körülötted! Aranykirálylányunk vagy!
A rezesbanda átvonul a pályán, aztán visszafordul. Végül megállnak középen. Csönd. Csak egyetlen percig. A helyi kölykök rezesbandája vidám indulóba kezd. A korosztályos csapatok bevonulnak. Az induló végén Julika egyedül diktálja az ütemet. A kisdob hangjára az oldalvonalon túlra marsol a gyerkőcökből verbuválódott rezesbanda.
