2025. július 8., kedd

Kettős ünneplés

December 7-étől 9-éig tart a Szerbiai Hivatásos Bábszínházak 45. Találkozója – 80 éves a Gyermekszínház

Az idén Szabadka a házigazdája a Szerbiai Hivatásos Bábszínházak Találkozójának, egyben a Gyermekszínház a 80. évét ünnepli. A nagy eseményről Árokszállási S. Márta, a Gyermekszínház igazgatója és Husnyák Andrea művészeti titkár számoltak be. Mint azt hallhattuk, a fesztivált minden évben más városban szervezik meg, Szabadkán két évvel ezelőtt volt, ezúttal pedig azért lesz ismét városunk a vendéglátó, mert egybeesik a Gyermekszínház jubileumával. A fesztiválon jelen lesz Szerbia szinte összes hivatásos bábszínháza, majd pedig a rijekai bábszínház 9-én 18 órától ajándék előadással, a Jancsi és Juliskával kedveskedik a társulatoknak és a közönségnek. A rendezvény folyamán hét előadást láthatunk, újvidéki, nagybecskereki, kragujevaci, niši és belgrádi bábszínházak előadásában, 9-én 14 órától pedig a szabadkai Gyermekszínház bemutatja a Lancelot lovag históriája című produkciót. Az előadásokat a Gyermekszínházban és a Kosztolányi Dezső Színházban lehet megnézni, jegyár 150 dinár. A fesztivál versenyjellegű, a szakmai zsűrit Živomir Joković, Ksenija Krnajski és Biljana Vujović alkotják. A rendezvény ünnepélyes megnyitója vasárnap 19 órától lesz, a díjkiosztó 9-én, azaz kedden szintén 19 órától a Gyermekszínházban. Az esemény idején a Gyermekszínház előterében egy kiállítást lehet megtekinteni, amely visszatekint az intézmény elmúlt 80 évére.     

Magyar ember Magyar Szót érdemel