A szabadkai Közkórházban csütörtökön Ilinka Vukoja, a Szabadkai Piacok Közvállalat igazgatónője, dr. Slobodan Puškar kórházigazgató, valamint dr. Ljiljana Đurović Manojlović, a kórház Rehabilitációs osztályának vezetője sajtótájékoztatót tartottak, amelynek keretében a Szabadkai Piacok igazgatónője a Téli vásáron összegyűlt donációnak köszönhetően egy elektroterápiás készüléket adományozott a kórháznak.

Az új elektroterápiás készülék jó szolgálatot tesz a pácienseknek (Fotó: Gergely Árpád)
Ilinka Vukoja a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Téli vásáron a polgároktól összegyűjtött adományokból – a kórházigazgatóval történő előzetes egyeztetés alapján – a Rehabilitációs osztálynak a bennfekvő betegek rehabilitációjára elektromos terápiás készüléket vásároltak. Dr. Slobodan Puškar köszönetét fejezte ki a donációért. Mint elmondta, a legmegfelelőbb pillanatban érkezett az új gép, ugyanis a régi a közelmúltban elromlott és már nem javítható.
– A Piacok donációjához csatlakozott a zimonyi Elektrodesign vállalat, amely árkorrekcióval járult hozzá, hogy a rendelkezésünkre álló pénzből megvásárolhassuk az elektroterápiás berendezést. Sajnos több éven keresztül nem fektettünk be az egészségügyi berendezések vásárlásába, a gépek elévültek és emiatt minden adomány nagyon jó szolgálatot tesz – mondta a kórház igazgatója a sajtótájékoztatón.
– A készülék ára több mint százezer dinár, de a forgalmazó cég is adott árengedményt a készülék árából, és ennek köszönhetően sikerült a Téli vásáron összegyűlt adományokból megvásárolni a gépet – mondta Ilinka Vukoja.
A zimonyi Elektrodesign vállalattól már korábban is vásároltak hasonló berendezéseket. Az elektroterápiás készülék nagy szolgálatot tesz a bennfekvő pácienseink terápiás ellátásában, ugyanis jelenleg is harminc fekvőbeteg van a Rehabilitációs osztályon.
– A készülék elsősorban a cerebrovaszkuláris betegségeknél (agyi érkatasztrófa, vagy stroke, amely során egy agyi ér elpattan vagy vérrög zárja el), az alsó végtagok amputációját követően, a perifériás vérkeringés okozta problémák kezelésénél használható. Az elektromos árammal történő kezelés a fizikoterápia alapja, a legkülönfélébb mozgásszervi megbetegedések által kialakult állapotok javítására szolgál, például a vérkeringés okozta megbetegedéseknél, valamint a degeneratív reumatizmus, a poszttraumatikus esetek kezelésére, különböző sérülések, törések utáni rehabilitációban. Az agyvérzés az utóbbi időben mind gyakrabban a negyven év körüli korosztályt érinti, az említett készüléket ezeknek a betegeknek a gyógyítása során, valamint a csípő- és térdműtétet követő felépülésnél, a különböző közlekedési balesetben szerzett sérülések utáni rehabilitációnál alkalmazzuk – mondta dr. Ljiljana Đurović Manojlović.
