2024. május 9., csütörtök

A színek játéka

Üvegfestő műhelymunka Óbecsén a Than Emlékházban

Az Innova Alkotók és Újítók Társasága pénteken délután üvegfestő műhelymunkát szervezett Óbecsén a Than Emlékházban az EDU+ Programok keretén belül. Az üvegfestés alapjaiba Olivera Horvat, a társaság tagja avatta be az érdeklődőket, aki elmondta, hogy elsősorban azoknak ajánlja ezt a technikát, akik szeretnek rajzolni.

– Az üvegfestés megnyugtatja az embert, emellett ezzel a technikával szép és egyedi ajándékokat lehet készíteni régi üvegekből, poharakból. Akarat és türelem kell hozzá, semmi több. Leginkább ez kell, mert ez ellazítja, megnyugtatja az embert. Én ezzel nyugdíjasként kezdtem el foglalkozni, habár előtte is csináltam, de nem volt rá időm. A színeknek ez a játéka, a vitrázs csodálatos dolog, különösen a gyerekeknek. Látom, hogy ez vonzza őket, a rendezvényeken nézik a festett üvegeket, mert élénk színűek. Ez a technika fejleszti a gyermekek motorikus és alkotókészségét – közölte Olivera Horvat.

Dosztán Tibor, az Innova Alkotók és Újítók Társaságának elnöke elmondta, hogy további rendezvényekkel is készülnek a programsorozat keretén belül.

Olivera Horvat ismertette az üvegfestés alapjait, fotó: Kancsár Izabella

Olivera Horvat ismertette az üvegfestés alapjait, fotó: Kancsár Izabella

– Megkezdtük az idei év EDU+ Programjait, amelyet ősszel szoktunk megszervezni. Mostmár mi is nyitunk más irányba, ilyen műhelymunkákat is tartunk, hogy a fiatalságot megszólítsuk, és az ilyen kreatív dolgok érdekesek lehetnek a számukra. A tervek szerint november 20-án lesz egy nagyobb programunk a kortárs erőszak megelőzésével kapcsolatban, ezt az oktatási minisztérium is támogatja. December 8-án Belgrádból érkeznek hozzánk vendégek, akik a szellemi tulajdonnal, a szerzői joggal kapcsolatban tartanak előadást. Az egyik programunkat tavasszal szervezzük meg, ezen belül előadás és kiállítás várja majd az alkotókat és újítókat – fogalmazott a társaság elnöke.

Az esemény a Than Fivérek Értelmiségi Kör és az Óbecsei Civil Központ közreműködésével, valamint az óbecsei önkormányzat támogatásával valósult meg.

Nyitókép: Kicsik és nagyok is részt vettek a műhelymunkán, fotó: Kancsár Izabella