2024. május 9., csütörtök

Tudományos foglalkozások gyermekeknek

Az óbecsei Pipetta Tudományfejlesztő Társaság szervezésében a hétvégén szórakoztató, tudományos és ismeretterjesztő programmal várják a legkisebbeket és a többi érdeklődőt. Az ingyenes kétnapos tudományos tábor első napja szombaton lesz az Ifjúsági Iroda helyiségeiben.

– Szombaton a kísérleti tudományos kutatásé lesz a főszerep. A jelentkezőket két csoportba osztjuk, az idősebb, a 7 és 11 év közötti gyermekek, a Mikroszkóp nevet viselő csoport, 9 órakor kezd. A fiatalabbakkal, az óvodás korú gyermekekkel, 11 órakor kezdjük a foglalkozásokat. Három részre osztjuk a munkát, kísérleti-, kutatói- és kreatív részre, a gyermekek a műhelymunkák után mindig továbbvisznek egy terméket a feldolgozott témákból. A tábor ingyenes, egyetlen kikötésünk, hogy mindenkinek fehér színű pólóban kell megjelennie – mondta Dejan Stankin, a Pipetta egyesület elnöke.
A tudományos-szórakoztató tábor második napján a rendezvény középpontja az Erdőtelepítők parkjában, a hegymászó egyesület épülete mellett lesz. Az esemény a szórakoztatásról szól majd. A szervezők 10 és 13 óra között ide várják a gyermekeket szüleik kíséretében. Több helyszínen más érdekes program várja a résztvevőket. A gyermekeket arra is kérik, hogy fürdőruhát is hozzanak magukkal, mivel a program habpartival zárul.

Bővebb információk a közelgő eseményekről, valamint a bejelentkezés a szórakoztató-tudományos-oktató műhelyek új évadára a 064/115-00-69-es vagy a 063/545-220-es telefonszámon kapható.