2024. október 8., kedd

Aracs és az aracsi kő

Újabb kiállítás nyílt az óbecsei Városi Múzeumban

Az aracsi pusztatemplom az egyik legkorábbi építészeti emlék Vajdaságban, a román–korai gótikus templom romja Törökbecse határában található. A 13. század első harmadában épült háromhajós templomról sajnos nem kerültek elő korabeli források, de a régészeti és művészettörténeti kutatásoknak köszönhetően mára már sok titkát felfedte. Az óbecsei Városi Múzeum kis kiállítótermében ezúttal az aracsi követ bemutató kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők, a tárlat múlt szerdán nyitotta meg a kapuit.

– Az aracsi kő önmagában az aracsi pusztatemplom paradigmája, elsősorban azért, mert az aracsi kő az egyik legrégebbi régészeti lelet, amelyet a lelőhelyen találtak. Ezt a tárlatot eredetileg a júliusban megnyílt A becsei vár elnevezésű kiállításunkkal együtt szerettük volna megszervezni, azonban erre technikai okok miatt nem került sor. A mostani kiállítással a becsei várat bemutató kiállítás egyidejűleg megtekinthető, és nem véletlenül, hiszen a becsei vár és az aracsi pusztatemplom tulajdonképpen egyfajta egészet alkot. Az aracsi pusztatemplom és az aracsi kő egyfajta kiindulópontja az itteni magyar közösség identitásának – mondta Raško Ramadanski, az óbecsei Városi Múzeum régész-kurátorára, aki hozzátette, hogy a kiállítás ideje alatt különféle előadásokkal és műhelymunkákkal is készülnek a gyermekek és a felnőttek számára is.

Az aracsi kő másolata az óbecsei Városi Múzeumban (Fotó: Kancsár Izabella)

Az aracsi kő másolata az óbecsei Városi Múzeumban (Fotó: Kancsár Izabella)

Az aracsi pusztatemplom északi oldalához egykor kolostori épület csatlakozott, melynek 1896-os, Gerecze Péter vezette ásatása során került elő az a domborműves kőlap, amely aracsi kő néven vált ismertté. A budapesti Magyar Nemzeti Múzeumba került lelet egy 1100 körül készült síremlék felső részének töredéke. A kőlapon egy pap ábrázolása maradt épen, amely alatt két fejfedős alak töredéke látható, a figurák mellé latin nyelvű szöveget véstek. Az aracsi kő másolata ma már a Vajdasági Magyar Értéktár egyik kiemelt műemléktárgya.

– Ez az első hivatalos együttműködőse a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek és az óbecsei Városi Múzeumnak, ami nagy öröm számunkra, és reméljük, hogy ez az együttműködés a jövőben is megmarad. Tárlatunk az intézetnek köszönhető, hiszen tőlük kaptuk kölcsön ezt a követ.

Az idén ezt a kiállítást követően még egy numizmatikai tárlatunk lesz, az óbecsei Városi Múzeum gyűjteményéből fogjuk bemutatni a régi pénzérméket, papírpénzeket. Emellett a jövő évet várjuk nagyon, hiszen jövőre jubilálunk, hetvenéves lesz intézményünk. A tervek szerint elég sok kiállítással és különböző eseményekkel várjuk majd a látogatókat, hogy velünk együtt ünnepeljenek. Az idén márciustól az év végéig sikerül nyitva tartani a múzeumot, így előreláthatóan jövőre is minden nap nyitva lesz az intézmény ajtaja – közölte Tojzán Ákos, az óbecsei Városi Múzeum igazgatója.

Az aracsi követ bemutató tárlatot december 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Nyitókép: Az aracsi kő másolata az óbecsei Városi Múzeumban (Fotó: Kancsár Izabella)