2024. május 9., csütörtök
ÓBECSE – THAN EMLÉKHÁZ

Nyitás az egészségtudatos életforma felé

Szeptember 11-én, vasárnap 10 és 18 óra között Rendterápia elnevezéssel egészségnapot tartanak az óbecsei Than Emlékházban a helyi Than Fivérek Értelmiségi Kör szervezésében és a szintén helyi Vi-Lo-Go Polgári Társulás az Egészséges Életmódért közreműködésével.

– Rendezvényünkön az érdeklődők olyan egészségügyi praktikákat és lehetőségeket próbálhatnak ki, amelyekre egyébként a kórházakban és az egészségházakban nincs lehetőség, hiszen ott ezeket nem alkalmazzák. Az orvosokat tömörítő Vi-Lo-Go Polgári Társulással közösen a látogatók számára érdekesnek ígérkező programot dolgoztunk ki. A programon belül 15 megálló lesz, a Than Emlékházban szinte minden helyiséget kihasználunk. Egész napos rendezvényünket összehangoló energiadobolással kezdjük 10 órakor. Ezután kezdetét veszi az alternatív gyógymódok bemutatása és kipróbálása, például lesz reiki, különböző masszázstechnikák, csontkovácsolás, mágneses állapot felmérése, színterápia, lovas terápia lovaglási lehetőséggel. A gyógymódok kipróbálása 20-30 percig tart majd személyenként, ezért szükséges előre időpontot foglalni. Mindezek mellett a foglalkozások mellett egy kisebb vásár is várja az idelátogatókat, gyógyköveket, ásványokat, füstölőket, könyveket, különböző szappanokat és gyógykrémeket is tudnak majd vásárolni. 16:30-kor pedig egy óra hangfürdő veszi kezdetét, majd közös dobolással zárul rendezvényünk – nyilatkozta Bonifárt László, az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör elnöke, és hozzátette: az óbecsei Than Emlékház két évvel ezelőtt, 2020-ban foglalkozott először komolyabban az egészséges életmóddal egy IPA-pályázatnak köszönhetően. Akkor több tanulmányt is írtak erről a témáról, ezeket a gyerekeknek mutatták be, később pedig a felnőttoktatás felé is nyitottak. A Than Emlékházban jógaórákat is tartanak.

Az érdeklődők szeptember 11-éig jelentkezhetnek a 060/3336271-es telefonszámon. A programok, amelyek az óbecsei önkormányzat támogatásának köszönhetően valósulnak meg, ingyenesek.