2024. május 9., csütörtök

Töretlen igyekvés és építő szándék

Tízéves az óbecsei Than Emlékház

Az idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját az óbecsei Than Emlékház. A jubileum alkalmából ünnepi műsort tartottak szerdán délután a Than Fivérek Értelmiségi Kör szervezésében. Bonifárt László, a Than Fivérek Értelmiségi Kör elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy az emlékház kiemelten fontos feladata a tudomány és a művészet népszerűsítése főként az iskoláskorú gyermekek és a pályaválasztás előtt álló fiatalok körében. Az emlékházat Szakállas Zsolt, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár és Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is méltatta.

Szakállas Zsolt, a tartományi kormány alelnöke (Kancsár Izabella felvétele)

Szakállas Zsolt, a tartományi kormány alelnöke (Kancsár Izabella felvétele)

– Minden ilyen típusú kezdeményezés, amely civil szerveződésként indul meg, nagyon fontos számunkra, mivel a közszféra egyes momentumaiban nem igazán tudja felismerni azokat a lehetőségeket, amelyek a civil szerveződéseknek adottak. A Than Fivérek Értelmiségi Kör is egy olyan civil szerveződés, amely megragadta a lehetőséget és az alkalmat – fogalmazott a tartományi kormány alelnöke.

Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke kiemelte, hogy az MNT rendszeresen támogatja az intézmény működését.

Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke (Kancsár Izabella felvétele)

Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke (Kancsár Izabella felvétele)

– A Than-ház Óbecsén a helyi magyar közösségi élet, ezen belül a kultúra, az oktatás és a tudomány egyik kulcsfontosságú helyszínévé is vált. Mindezek mögött, ahogyan minden egyes rendezvény mögött, ott állnak a célkitűzések mögé felsorakozó emberi tényezők, a kitartás, a töretlen igyekvés, a munka és az építő szándék. És mindezek mögött ott áll a Magyar Nemzeti Tanács is – mondta Rigó Pál Zsófia.

Bonifárt László, a Than Fivérek Értelmiségi Kör elnöke ünnepi beszédében beszámolt a szervezet működéséről is.

Bonifárt László köszöntötte az egybegyűlteket (Kancsár Izabella felvétele)

Bonifárt László köszöntötte az egybegyűlteket (Kancsár Izabella felvétele)

– Tíz évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon és ebben az időpontban nyitottuk meg a Than Emlékházat. Nehéz, de boldog tíz év áll mögöttünk. Rengeteget fejlődött a szervezetünk onnantól kezdve, ahonnan elindultunk.Nagyon sok programot valósítottunk meg, nagyszámú új tevékenységbe kezdtünk bele, ilyen például a könyvkiadás, három könyvünk jelent meg eddig, és most a negyediket tervezzük, a múlt évben indítottuk el az Óbecse és vidéke című újságot, de ide tartoznak a nagyobb fesztiváljaink is, mint a GasztroFeszt, a Palacsintafesztivál, valamint a Méz és bor elnevezésű rendezvény. Ilyenek azok az interaktív programok, amelyeket iskolán kívül szervezünk a gyerekeknek, tehát iskolán kívüli oktatóprogram, aminek köszönhetően rengeteg helyre és rengeteg gyerekhez eljutottunk, és úgy gondolom, hogy sok embernek tudtunk ezzel segíteni. Nehéz öt év áll előttünk, de sok programtervünk van – mondta a szervezet elnöke.

Az alkalmi műsorban szórakoztató kémiai kísérleteket mutattak be a Than fivérek emléke előtt tisztelegve, majd a jubileum alkalmából megnyitották Skrabány Viktor, Óbecse díszpolgára képkiállítását az intézmény új szárnyában. A tárlat május 31-éig tekinthető meg.

– Szeretném, ha ennek a tárlatnak köszönhetően a látogatók megtapasztalhatnák a fejlődési szakaszaimat. Születésem után nagyon hamar rájöttünk, hogy nagyon erős, velem született színérzékkel rendelkezem. 14-15 éves lehettem, amikor a rajztanárom felkért, hogy javítsam át az általa festett Tito-arcképet. Később jöttek az elismerések. Ezen a kiállításon csak egy technika képviselteti magát, ez pedig az olaj, és van egy vízfestmény. Ezek főleg olyan alkotások, amelyek nagyon időigényesek – mesélte a festőművész.

Kémiai kísérleteket mutattak be az alkalmi műsorban (Kancsár Izabella felvétele)

Kémiai kísérleteket mutattak be az alkalmi műsorban (Kancsár Izabella felvétele)

A Than Fivérek Értelmiségi Kör 1995-ben alakult meg, és a civil szervezetben jelenleg 13 szakcsoport működik. A szervezet névadóinak emlékháza 2013-ban épült meg. Az épület, amelyben az emlékház működik, Than Károly kémikus és Than Mór festőművész egykori szülőházának helyén áll.

Nyitókép: Kémiai kísérleteket mutattak be az alkalmi műsorban (Kancsár Izabella felvétele)