2024. október 15., kedd
MAGYAR KULTÚRA NAPJA

Aki nem becsüli a saját kultúráját, az elveszti gyökereit

Megemlékezés a nagykikindai Egység Művelődési Egyesületben

Vasárnap este a nagykikindai Egység Művelődési Egyesületben is megünnepelték a magyar kultúra napját. Az előadásról Király Sándorral, az egyesület művészeti vezetőjével beszélgettünk, aki elmondta, hogy műsorukban a magyar kultúra alapjait egy könnyebb, sürített változatban próbálták bemutatni, hogy a nézők megjegyezzék a legfontosabb pontokat és állomásokat, valamint azért, hogy az érthetőbb legyen mindenki számára.

– Ma a közismert magyar himnusz megszületésének évfordulója van, így azt is bemutattuk a közönségnek, hogy előtte mely dallamok csendültek fel himnuszként. Arra is gondoltunk, hogy az idén Petőfi Sándor születésének évfordulója van, róla pedig a versei jutnak először eszünkbe, ha meghalljuk a nevét – mondta Király Sándor, aki arra is kitért, hogy számára mit jelent a magyar kultúra.

– Aki nem becsüli a saját kultúráját, az elveszti gyökereit, egy más útra tér. Lehet, hogy másik kultúra után néz, átveszi annak az elemeit, illetve beépül abba. A mi kultúránkat meg kell tartani, fejleszteni és minden nap gyakorolni kell, mert máskülönben elveszünk – hangsúlyozta a művészeti vezető.

Az est különlegessége az volt, hogy a műsorban a Fejős Klára Általános Iskola magyar tanulói is részt vettek. Közösen énekelték el a himnuszt, Komarek Máté elszavalta Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versét, Komarek Márió pedig citerázott. Az ő felkészítésüknél Savanović Erzsébet tanítónő segédkezett. Ezzel kapcsolatban Király Sándor elmondta, hogy szeret a gyermekekkel dolgozni, mert ők biztosítják a jövőt.

– Szeretem az ő szemszögükből nézni a világot, ugyanis rengeteg hasznos ötletet adnak, és ebből látom, hogy őket is érdekli a dolog. Érdeklődnek, kérdeznek is, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy kialakuljon egyfajta utánpótlás – zárta gondolatait Király Sándor.

Az est során színpadra álltak a József Attila Színtársulat tagjai is, köztük Király Annamária, aki elszavalta Kosztolányi Dezső Magyar vagyok, minthogy magyarul írok…, valamint Petőfi Sándor Jövendölés című költeményét, Kanalas Otília és Savanović Erzsébet egy történeti, történelmi visszatekintéssel álltak színpadra a régi, magyar himnuszként használt egyházi énekekből és a ma közismert himnusz megzenésítésének történetéről. Fazekas Vivien amellett, hogy népdalcsokrot énekelt, Csíkos Dáviddal két rövid néptáncösszeállítást is bemutatott.

Nyitókép: A himnuszt a Fejős Klára Általános Iskola magyar tanulói énekelték (Vidács Hajnalka felvétele)