– A Falufejlesztési Minisztérium programjai önmagukban is kötelezettséget jelentenek a folytatásra. Szerbia falvainak élniük kell, ez pedig nem lehetséges fiatalok nélkül, akik új lendületet adnak a vidéki térségeknek. A támogatás nem maradhat el, erre vár a vidék – hangsúlyozta Milan Krkobabić falugondozásért felelős miniszter a minap a Žitište községhez tartozó Magyarittabén, a minisztérium idei munkájának összegzésekor.
Az eseményen részt vett Ljubivoje Ršumović költő és író, Milan Prostran agrárközgazdász, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia tagjai – Jonel Subić és Zorica Vasiljević professzorok, valamint az önkormányzatok képviselői. Vendégek érkeztek egyebek között Dimitrovgrádból, Užicéről, Golubacról, Loznicáról, Koceljeváról, Lajkovacról, Smederevóról, Kovačicáról, Adáról, Magyarcsernyéről, Szácsányból, Apatinból, Bácsról, Kanizsáról, Zomborból és Óbecséről.
Az összejövetelen elismerésben részesült Ljubivoje Ršumović költő, aki elíndította a Miholj-napi falutalálkozót. Az eseménysorozat öt év alatt, a nyári és őszi hónapok során csaknem egymillió látogatót vonzott Szerbia falvaiba. Elismerést kapott továbbá Milan Prostran agrárközgazdász is, aki aktívan részt vett a minisztérium valamennyi programjában.
− Az üzenetem egyszerű: amíg vannak falvak és gazdák, addig Szerbia erős marad – mondta Ršumović.
Az eseményen elhangzott, a Falugondozási Minisztérium egyik legfontosabb és leginkább felismerhető programja a vissza nem térítendő támogatás falusi házak és udvarok vásárlására, amelynek köszönhetően számos fiatal és család a falvakban látja jövőjét. Hozzátették, az elmúlt öt évben 17.100 ember – köztük sok gyermek – jutott otthonhoz Szerbia 129 városában és községében. 2025-ben 480 házba költöztek be fiatalok, ebből Žitište községben 99-et adtak át, köztük a jubileumi 4000. falusi házat is a Csősztelek (Čestereg) településen. Elhangzott, újra életre keltek a mély álomba merült falvak Észak-Bácskától Toplicáig, a Drinától a Negotini Krajina vidékéig. Zomborban és környékén például 251 család talált új otthonra, a falvak közül pedig a Topolya községhez tartozó Péterrévén (Bačko Petrovo Selo) 113 ház talált új gazdára. A beszámoló szerint újraélednek a települések Knjaževac, Pirot és Dimitrovgrad térségében is, a dél-szerbiai Željuša falu pedig, ahol 14 új otthon épült, a falusi élet visszatérésének szimbólumává vált.
− Péterréve képe jelentősen megváltozott, ami szemmel látható. Sok fiatal, többgyermekes család költözött a faluba, és új bölcsődei csoport is nyílt. A legfontosabb az, hogy a faluban ismét pezseg az élet – mondta Dušan Rodić, a helyi közösség titkára.
A minisztérium szerint a mindennapi falusi élet népszerűségét jelentősen növelte az ingyenes közlekedést biztosító program is. Eddig 78 helyi önkormányzat kapott korszerű minibuszokat, amelyek több mint 400.000 ember számára tették lehetővé a biztonságos és díjmentes utazást, ideértve a legeldugottabb, határ menti és hegyvidéki falvakat, valamint nyolc koszovói önkormányzatot is – hallottuk az összejövetelen.
A vidékfejlesztési minisztérium képviselői elmondták, külön figyelmet fordítanak a falusi művelődési házak felújítására is, amelyek a közösségi élet, a találkozás és a hagyományápolás központjai lettek. Eddig 19 ilyen intézmény újult meg, a következő időszakban pedig további 23 épület kap új belső és külső teret.
A falufejlesztési minisztérium kisbuszokat ajándékozott minden olyan önkormányzat számára, amelyek nem tudnak személyszállítást biztosítani (Paraczky László felvétele)
Elhangzott, a sikeresen megvalósított 500 szövetkezet 500 falu számára program után a minisztérium a vállalkozásfejlesztési program révén továbbra is támogatja a vidékek gazdasági megerősítését. Hozzátették, eddig mintegy 100 vidéki vállalkozó részesült támogatásban, akik új gépek és berendezések beszerzésével növelték a termelést, bővítették a szolgáltatásokat, új üzleteket nyitottak, ezzel pedig biztos megélhetést teremtettek családjuknak.
A minisztérium a következő évben is folytatja a megkezdett programok megvalósítását, új intézkedések bevezetését is előkészítve. A végső cél az, hogy a falusi élet méltóságteljes és biztonságos legyen.
A magyarittabéi találkozón emlékplakettet kapott Loznica városa is, amely az idei Miholj-napi falutalálkozó keretében a Lesnica faluban készült fotókkal érdemelte ki az elismerést.
Az ünnepségen a résztvevők és a vendégek az alkalmi kulturális műsor mellett megismerték azon személyeket és azokat az önkormányzatokat, akik kimagaslóan hozzájárultak a falufejlesztési minisztérium idei évi programjának a megvalósításához.
Nyitókép: Milan Krkobabić vidékfejlesztési miniszter a magyarittabéi művelődési házban (Paraczky László felvétele)


