2026. július 21., kedd

Belecsaptak a lecsóba

Fesztiválhangulat Oromon

Az oromi szélmalom fákkal övezett, hűs árnyéka a helyiek közkedvelt kikapcsolódási pontja. A méltán népszerű fesztiválok java részét itt tartják, így a Lecsófesztivált is. Vasárnap zajlott le a most már nagy múltú rendezvény, amelyet tizennegyedik alkalommal szervezett meg a Varázsfalatok Egyesület. Az oromi egyesület elsősorban a gasztronómiát helyezi előtérbe, így a nyár folyamán több rendezvényük, például táboruk is van, de a Lecsófesztivál az, amely családokat és baráti társaságokat hoz össze.
Dobó Mária, az egyesület elnöke elmondta, hogy a lecsó közkedvelt és egyszerű étel, amelynek elkészítése kiváló alkalmat ad arra, hogy a főzés mellett jusson idő beszélgetésre is. Nem kellenek nagy előkészületek, hosszas főzés, így a résztvevőknek elég volt összevágni a hagymát, a paradicsomot és a paprikát, némi főzőcske, és már étel is került az asztalra.
A Lecsófesztiválon különféle módon készítették el a lecsót, ahány csapat, annyi recept. Az idén tizenkét csapat nevezett be, a reggeli órákban érkeztek, tüzet gyújtottak, közben elbeszélgettek, és rövid időn belül el is készült az ebéd. Van, aki tarhonyával, mások rizzsel gazdagították a fogást. Olyan elkészítési módot is láttunk, amelynek során gazdagon került a lecsóba kolbász, illetve csirke- vagy épp disznóhús.
A lényeg az volt ezen a napon, hogy ne a rohanáson és az órákig tartó főzésen legyen a hangsúly, hanem hogy a finom ebéd mellett a közösségmegtartás és a közösen eltöltött idő kapja a főszerepet. A benevezők nem versenyeztek, hisz mindenki a saját szája íze szerint főzött, de azért a legjobban sikerült ételek készítőit megjutalmazták.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Baráti társaságok főztek (Magyarkanizsa önkormányzatának felvétele)