„Nem átkoznak, imádkoznak”

Pénteken Adorjánon emlékeztek a partizánmegtorlások ártatlan áldozataira. A temető melletti emlékhelyen felolvasták annak a több mint félszáz falubeli polgárnak a nevét, akiket 1944. október 31-én végeztek ki a partizánok azért, mert magyarok voltak. Ötvennyolc név, ötvennyolc sors és ötvennyolc család, akiknek élete végleg megpecsételődött, és emlékük mindmáig él, mert éltetik azt.

A megemlékezésen Orcsik Károly adorjáni plébános áldotta meg az emlékhelyet, és tartott az alkalomhoz illő szertartást. A Szőke Tisza Művelődési Egyesület tagjai a Tiszába lőtt áldozatok emléke előtt tisztelegve énekelték el egyebek között azt a dalt, amelyből a címben is idéztünk. Az emlékezést hirdeti a megkoszorúzott, most már több mint húsz évvel ezelőtt emelt emlékmű is, ahol a gyerekek egy-egy szál virággal a kezükben álltak, mert Adorjánon fontosnak tartják, hogy a jövő nemzedéke is ismerje a felmenőik sorsát.

Ezt dr. Forró Lajos, a téma ismert kutatója is hangsúlyozta, akárcsak azt, hogy Adorjánon ezen a megemlékezésen minden évben süt a nap. A kutató és történész egy-egy áldozatnak a hozzátartozójától vagy a plébánostól származó visszaemlékezés nyomán eleveníti fel a borzalmas napokat. Ezúttal ezeket a sorokat olvasta fel:

„Az adorjáni öldöklésről amit tudok, az az, hogy a legkegyetlenebb, legembertelenebb, amit valaha is hallottam a mi vidékünkön. Egészen párját ritkító esemény. Az, hogy ez megtörténhetett, azt bizonyítja, hogy az ember valóban mélyre süllyedt. Ezek nem emberek voltak, egész biztos, hogy ördögtejet szívtak valaha magukba. Válogatás nélkül lehajtották az áldozatokat a Tiszára, és ott lelövöldözték. A tragédiát az teszi különösen kegyetlenné, hogy egy-egy családot szinte teljesen kiirtottak. Volt, ahol meghalt a családapa, a fia és a veje. Egészen fiatalok is voltak köztük. Olyanok is, akik előző nap értek haza a frontról. Idősek is, a Bakota tanító is. Úgy tudom, neki kilenc élő családja volt. Könyörgött nekik, ne bántsák.”

– Az idézett sorokat Tari János plébános mondta nekem magnóra harmincegy éve. A gyilkosságok óta pedig nyolcvanegy év telt el – mondta Forró Lajos, majd így folytatta: – Ma már itt lehetünk, emlékezhetünk. Nem volt ez mindig így. Emberek mentek el úgy, hogy a titkot a sírba vitték. A partizán-hatalomváltást követően október 31-én délelőtt tizenhét tagú partizánkülönítmény érkezett a faluba, köztük olyan ismert hóhérok, mint Nikola Radaković, Mihajlo Oluški, Svetozar Knežević – Baćo – sorolta dr. Forró Lajos, aki beszédében az egész vérengzést ismertette, ami szemet nem hagyhat szárazon.

A megemlékezés végén az áldozatok hozzátartozói, a magyarkanizsai önkormányzat nevében Bicskei Ibolya és Újvári Zsombor, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében Bagány Ágnes és Kónya Róbert, Adorján helyi közösségének képviseletében Barát Zsolt és Vajda József, a Délvidék Kutató Központ nevében pedig dr. Forró Lajos helyezték el a koszorúkat. Az ott lévők pedig azzal az üzenettel tértek haza, hogy emlékezni és magyarnak lenni érték és büszkeség.