2024. február 23., péntek

Az egészség szolgálatában

Száztíz éves a Magyarkanizsai Gyógyfürdő

A Magyarkanizsai Gyógyfürdő fennállásának 110. évfordulóját ünnepelték szerdán. Az egészségügyi intézmény messze földön híres, minden évben rengeteg távolabbi látogatója is van, hiszen vizének gyógyhatása vitathatatlan. Mindemellett a rehabilitációs központ, mely főként a termálvizéről ismert, számtalan más szolgáltatást is nyújt a betegeknek. Elsősorban a mozgásszervi megbetegedések kezelésére használják, de a kikapcsolódni vágyók is bátran felkereshetik. Létjogosultságát már ez a száztíz és is bizonyítja, de a legfontosabb, hogy ez alatt az idő alatt rengetegen gyógyultak itt. Magyarkanizsának messzire hírét viszi, így a város számára is fontos állami intézményről van szó. A jubileumi ünnepségen Snežana Adžić, a Magyarkanizsai Gyógyfürdő igazgatójának köszöntője mellett a kiemelkedő vendégek is szóra emelkedtek az épület konferencia termében, ahol a törökkanizsai zeneiskola növendékeinek gitártriója még szebbé tette az eseményt. Jelen volt dr. Snežana Bojanić tartomány egészségügyi titkárhelyettes, aki gratulált az évfordulóhoz és megköszönte az áldozatos munkát, ott volt Nebojša Rakić, Magyarkanizsa polgármester-helyettese, aki hangsúlyozta, hogy az önkormányzat mindig is szoros együttműködésben állt a fürdővel és jelen voltak a helyi és a környező települések intézményvezetői is. Az egybegyűltek dr. Klimo Attila, a gyógyfürdő munkatársa beszámolóját is hallhatták, melyből kiderült, hogy az intézmény szolgáltatásai minden használó javára válhatnak, legyen szó beteg, vagy egészséges emberről. Még az évtizedek óta a fürdőbe visszajáró páciensek is szót kaptak, közülük Kovács Olga elismerően szólt a terápiákról.

A több évtizedes támogatásért, a sikeres együttműködésért köszönetképpen okleveleket is osztottak a gyógyfürdő sorsát szívén viselőknek.

Snežana Adžić igazgatónő elmondta, nagyon nagy öröm és megtiszteltetés számukra, hogy meghívott vendégeik ilyen szép számban eljöttek, hogy együtt ünnepeljenek. A továbbiakban is arra törekednek, hogy minden igényt kielégítően dolgozzanak, hisz legfontosabb számukra a páciensek egészsége, és az az igazi siker, amikor gyógyultan távoznak a vendégek. Az idei évet sikeresnek ítélte, hisz elmondásából az is kiderült, hogy telt házzal dolgoztak, ami bizonyítja, hogy a gyógyfürdőben jó munka folyik, az emberek reménykedve érkeznek és örömmel távoznak.

Nyitókép: BJK