2026. július 13., hétfő

Megkezdődött a Dombos Fest

Csütörtökön délután megkezdődött a Dombos Fest zenei része Kishegyesen. A Hegyalja utca ismét megtelt emberekkel, árusokkal. A fesztivált hivatalosan a Malter – Vajdasági Magyar Alternatív Fórum tagjai nyitották meg, akik egy rendhagyó performance keretében felolvasták politikai kritikát tartalmazó kiáltványukat. 

A Dombosra kilátogató emberek mind az életörömet keresik, amit évről évre megtalálnak a fesztiválon, fogalmazták meg, majd azzal folytatták, hogy a Malter is azért jött létre, hogy egy kicsit jobb hellyé tegye mikrovilágunkat, mert Vajdaság ma nem annyira jó hely. Meglátásuk szerint tenni kell azért, hogy ne füstös szivarszobákban szülessenek döntések, és ne egy szűk pártelit döntsön el mindent. A Malter nyílt párbeszédet kezdeményez, valódi vitát, inkluzív közéletet és transzparens politikát, követelik, hogy közpénz útja nyomon követhető legyen, az intézmények élén szakemberek álljanak és ne a párthűség legyen a mérce, a vajdasági magyar médiumokat hagyják szabadon, és a kortárs kultúra ne csak társutasa legyen a hagyományápolásnak. „Hisszük, hogy ezáltal az életöröm életünk szerves része lehet, és nem csak a Dombos Fest négy napjára korlátozódó rövid ünnep” – fogalmazták meg nyitó performance-ukban. 

A szervezetnek ez volt az első nyilvános bemutatkozása, ám terveik szerint a fesztivál teljes ideje alatt egy nyitott közösségi teret hoznak létre, amelybe a fesztiválozók minél szélesebb körét szeretnék bevonni, hogy barátságos környezetben, természetes módon alakulhassak ki beszélgetések, új kapcsolatok és közös gondolkodás. Ennek egyik szálát terveik szerint egy közösségi textilinstalláció képezi majd, amely napról napra közös munkával készül el, a tér másik felén pedig a beszélgetésé lesz a főszerep, ugyanis olyan kérdéseket szeretnének körüljárni, amelyek leginkább érintik a vajdasági magyar közösséget. 
 

A Malter megnyitja a fesztivált/Lakatos János felvétele

A Malter megnyitja a fesztivált/Lakatos János felvétele

A megnyitót követően Kövér Béla Bábszínház produkciója a legkisebbek tetszését nyerte el, majd a nagy színpad fő fellépője, Szarka Tamás Otthon vagyunk című koncertje a felnőtt közönségét. Az est során fellépett még A. Kovács és a Cigánykaraván, valamint Koszika & The HotShots.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Lakatos János felvétele