2024. október 13., vasárnap

A télre készülve

Kibővítette ruhaosztási programját a Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete

Ahogy közeledik a tél, egyre gyakrabban kell vastag ruhát húzni, de sajnos sok rászoruló nem engedheti meg magának, hogy téli holmit vásároljon. Kishegyes községben a Vöröskereszt az a szervezet, amely folyamatosan gyűjti a használt ruhákat, és szétosztja a rászorulók között. Fontányi Andor, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára arról számolt be, hogy kénytelenek voltak bővíteni a programot.

– A szeghegyi használtruha-raktárunk idáig heti egy napon működött, de ezt kénytelenek voltunk bővíteni két napra. Hétfőn és csütörtökön 15 és 16 óra között tartunk használtruha-osztást. Erre azért volt szükség, mert nagy az érdeklődés a program iránt, valamint a közelgő hideg időszak miatt fontos, hogy minden rászoruló beszerezze a szükséges téli ruházatot. Lényeges elmondani, hogy az utóbbi időben nagy mennyiségű ruhaadomány érkezik hozzánk, és az önkénteseinknek idő kell, hogy ezt szelektálják. Az adományokat főleg helyi személyektől kapjuk. Az őszi nagytakarítás és lomtalanítás során sok felesleges ruhát kiválogatnak, és ilyenkor a Vöröskeresztre gondolnak, meg a rászoruló emberekre. Zsákszámra érkezik hozzánk a ruha, és problémát jelent ezek kiválogatása, mert nagyon sok nem alkalmas a viselésre, ezért nem is osztjuk ki – számolt be a titkár, majd arról is szólt, hogy folyamatosan szelektálják a ruhákat, hogy minél jobb minőségű és bővebb legyen a kínálat a ruharaktárban.

Fontányi azt is elmondta, hogy aki szeretne ruhát adományozni, az előtte válogassa ki, mert a teljesen használhatatlan ruhaneműk adományozásának nincs értelme. Az összegyűjtött ruhákat a Vöröskereszt szeghegyi ruharaktárában lehet leadni, a már említett időpontokban.

A Vöröskereszt igyekszik jobb minőségű ruhát biztosítani a rászorulók számára (Lakatos János felvétele)

A Vöröskereszt igyekszik jobb minőségű ruhát biztosítani a rászorulók számára (Lakatos János felvétele)

Friss zöldséget az ételbe!

A ruhaosztási program mellett a népkonyhaprogramban is lesz némi változás. Ez a program október során indult, és kilenc hónapon át fognak egytálételt kapni a rászorulók – számolt be a titkár.

– Idősebb hölgy aktivistáink jelezték, hogy szívesen részt vennének önkéntesként a népkonyhaprogramban és az ételek előkészítésében. Ezért hamarosan zöldségtisztítási és -feldolgozási akciót szervezünk, heti egy alkalommal. Ennek keretében az önkénteseinkkel beszélgetni is fogunk az egészséges táplálkozásról, ami főként a növényi alapú táplálkozásra vonatkozik. A munkaakciónak köszönhetően megpróbálunk minél több friss zöldséget felhasználni a népkonyhán. Ez változás, mert az előző évben többnyire fagyasztott zöldségekkel dolgoztunk. Most még vannak szezonális zöldségek, amiket használni tudunk, vagy feldolgozni. Így próbálunk javítani az étel minőségén – mondta Fontányi.

Jutalomkirándulás

A Vöröskereszt községi szervezetének aktualitásai kapcsán azt is megtudtuk a titkártól, hogy hamarosan jutalomkirándulást szerveznek.

– Egynapos kirándulást szervezünk az elsősegélyprogramban részt vevő diákok számára. Titelre fogunk látogatni, ahol megnézzük a titeli dombokat és a várost. A kirándulás része egy ebéd és hajókázás a Tiszán. A diákok számára ingyenes a kirándulás, mellettük az önkéntes véradók is bekapcsolódhatnak, nekik a teljes ár felét kell befizetniük, ami 1200 dinár – számolt be Fontányi, majd hozzáfűzte, hogy még vannak szabad helyek, lehet jelentkezni a kirándulásra.