A Csókai Városi Könyvtárban hétfőn este mutatták be Beszédes István Viszonylag szép és Verebes Ernő Sejtés című vadonatúj versesköteteit. A Dalok a repülőzajban címet viselő könyvbemutató felvezetőjében Almási Andrea, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának ötödéves magyar szakos hallgatója ismertette a zEtna Kiadó gondozásában megjelent köteteket.
Almási Andrea úgy fogalmazott, hogy Beszédes István verseskötetében a viszonylagosság és a szimbolikus jelentések kapnak hangsúlyos szerepet. Ennek kapcsán rámutatott, hogy a könyv, A mi tiszteletünk címet viselő nyitóversében megjelenő halmotívum egyszerre idézi meg a ragadozó és a védelmező alakját, így az emberi létezés különféle formáinak metaforájává válik. A kötet verseiben gyakran összemosódik az emberi és az állati tapasztalat, a betegség, a sérülékenység és a kiszolgáltatottság élménye. Mint fogalmazott, a kötet atmoszférája „vizes, levegős, árnyékos”, és alapvetően a lét bizonytalanságát kutatja.
Ezzel szemben Verebes Ernő kötete az idő, az elmúlás és a maradandóság kérdéseit helyezi középpontba. Az Írnék én márványra című nyitóvers az ember alapvető vágyát fejezi ki. Azt, hogy nyomot hagyjon maga után. Ugyanakkor a márvány motívuma – az örökkévalóság, az állandóság és a tisztaság jelképeként – végigkíséri az egész kötetet. A versek különböző élethelyzeteken, történelmi és vallási utalásokon keresztül az öregedés, az emlékezés és az elmúlás kérdéseit járják körül, miközben arra is rámutatnak, hogy az elmúlásról való beszéd szükségszerűen az örökkévalóság felé mutat.
Az egyetemi hallgató rámutatott arra is, hogy mindkét kötet versei rendkívül sok érzést és gondolatot sűrítenek magukba, ugyanakkor nem tárulkoznak fel azonnal az olvasó előtt.
– Talán annál jobb érzés lesz, amikor másodszori vagy harmadszori olvasásra megsejthetünk vagy megérezhetünk valamit belőlük – jegyezte meg.
Az est folytatásában a két szerző beszélgetésének középpontjában a kortárs költészet természete, az alkotás folyamata és a vers befogadásának kérdése állt. Beszédes István és Verebes Ernő saját köteteik kapcsán arról elmélkedtek, hogy a versek gyakran rejtélyes, többrétegű szerkezetek, amelyek nem adják meg magukat könnyen az olvasónak. Mindketten hangsúlyozták: a vershez szükség van egyfajta „kulcsra”, vagyis nyitottságra, érzékenységre és türelemre, amelyek segíthetnek feltárni a szövegek mögött húzódó jelentéseket.
A költők az alkotás folyamatáról is vallottak. Mint elhangzott, az írás során az alkotó egyszerre önmaga és kívülálló: úgy kell szemlélnie saját szövegét, mintha azt valaki más írta volna. A kész mű mintegy „visszanéz” az alkotóra, és ez a szembesülés sokszor zavarba ejtő.
Felmerült az olvasó szerepe is, valamint az a kérdés, létezik-e ideális olvasó, akinek a költő ír. Erre válaszul a szerzők úgy fogalmaztak, hogy a vers igazán akkor kezd élni, amikor az olvasó saját tapasztalatai és érzései alapján újraalkotja azt magában.
Az est során a költői identitás kérdése is szóba került. A szerzők rámutattak, hogy a költő nem mindig kizárólag a saját hangján szólal meg, hanem gyakran különféle szerepeket, alteregókat ölt magára.
A két verseskötet kapcsán folytatott beszélgetés másik fontos témája a vers és a zene kapcsolata volt. Az alkotók hangsúlyozták, hogy a költészet eredendően énekelt műfajként létezett, és a dal ma is a szöveg és a zene egységének egyik legtökéletesebb formája. A megzenésített vers pedig új dimenzióval gazdagodik: a zene értelmezi a szöveget, a szöveg pedig jelentést ad a zenének.
Nyitókép: Horváth Zsolt felvétele
