Tartalmas programokkal rendezték meg a kakaspörköltfőző versenyt szombaton Törökfaluban Ada község önkormányzata és a törökfalui helyi közösség közös szervezésében. A versenyre már kora reggeltől várták a gasztronómia kedvelőit. A résztvevők ezúttal nem csak a legízletesebb kakaspörkölttel mérhették össze tudásukat, hiszen az elkészített sós és édes sütemények is versenyre keltek egymással, valamint értékelték a sátrak díszítését, emellett különféle italokat is kóstolhattak.
Molnár József, a törökfalui helyi közösség titkára, a rendezvény egyik fő szervezője elégedett volt a negyven csapat részvételével, és örömét fejezte ki, hogy érkeztek csapatok Szenttamásról, Zentagunarasról, Adáról, Moholról, Pecesorról és Dreáról is. A főzőverseny nemcsak a versenyzésről szól, a falu életében fontos közösség-összetartó ereje is van, ezenkívül a más településről érkező versenyzők ismeretségeket köthetnek.
A legízletesebb pörkölt a Törökfaluból és Keviből érkező tagokat tömörítő Kukori, a fakanál ördöge elnevezésű csapat bográcsából került a zsűri elé, ők a magyarkanizsai Holker vállalat által felajánlott nagy bográccsal gazdagodtak. A sós és édes sütemények versenyére is szép számmal érkeztek benevezések, összesen 48 darab finomságot kóstolhattak. Közülük Bakos Lauráé lett a legfinomabb sós sütemény, míg az édes sütemények versenyében Mihalek Verona lett a legjobb. Emellett díjazták a legszebben dekorált sátrat is, ebben a Csipetcsapat versenyzői teljesítettek a legjobban.
A kulturális program részeként fellépett az adai Midnight klub tánccsoportja, valamint a törökfalui Százszorszép egyesület NADS moderntánc-csoportja. A szervezők a legkisebbekre is gondoltak, ugyanis volt légvár, arcfestés, pónilovaglás, kipróbálhatták az óbecsei Zabos István lovas fogatát, és összemérhették erejüket kötélhúzásban.
Molnár József kiemelte, hogy becsléseik szerint több mint ezer ember látogatott ki a rendezvényre, ami igazolja a verseny és a családias program létjogosultságát, ezért bizakodását fejezte ki a jövőt illetően.
Nyitókép: A csapatok izgatottan készültek a megmérettetésre (Gecse Attila)



