A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége felhívására az idén július 17-én, pénteken reggel tartották meg az üres permetszeres flakonok összegyűjtését az ipari út mentén található Agromerkur cég telephelyén. A kezdeményezés még 2022-ben indult, és azóta minden évben felhívják a termelők figyelmét az akció fontosságára. A zsákokban összegyűlt flakonokat egy újrahasznosításra, valamint azok megsemmisítésére szakosodott vállalat szállítja el a telephelyről a korábbi évekhez hasonlóan.
Világos Valéria, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének adai–moholi falugazdásza lapunknak elmondta, hogy bár még mindig sokan vannak, akik nem élnek a felkínált lehetőséggel, összességében elégedettek, mivel a leadott flakonok száma, valamint az akcióban részt vevő gazdák létszáma évről évre növekszik. Idén ötven gazdálkodó adott át mintegy 450 kilogramm permetszeres flakont.
– Örömmel tölt el, hogy a kezdeti évekhez képest már megduplázódott a résztvevők száma, de továbbra is arra biztatnám a termelőket, gazdákat, hogy minél többen vegyenek részt ebben a programban. A jól megszokott helyszínt illetően nem tervezünk változtatást a jövőben sem. Az akció által a környezetünket próbáljuk védeni, hogy minél rendezettebb, tisztább levegőjű környezetben élhessünk, ez mindannyiunk célja. A kiürült flakonokat háromszor is át kell mosni, mielőtt leadnák a telephelyen, és megfelelő zsákokba kell őket gyűjteni. Ilyen zsákokat az irodánk is biztosít. Az akció sikerességét és hatékonyságát egy saját, állandó telephely tudná növelni, mivel így nem kellene mindössze egy óra alatt lebonyolítani az átvételt, hanem a gazdák már tavasszal megkezdhetnék a flakonok leadását – nyilatkozta a falugazdász.
Azok a gazdák, akik részt vettek az akcióban, egy IPARD pályázati igazolást, tanúsítványt kapnak, amelynek kapcsán Világos Valéria kifejezte reményét, hogy a gazdák a későbbiekben ezek segítségével előnyöket szerezhetnek a hazai pályázatoknál. Mindezek mellett az adai és a moholi falugazdász-irodában már várják a búzaadományokat a Magyarok Kenyere programhoz, amely jótékonysági célt szolgál.



