Az adai Sidro Tisza-kedvelők Egyesülete a tavaszi és a nyári idényre készülve kisebb-nagyobb munkálatokat és fejlesztéseket végzett el, illetve újabbakat is tervez a szervezet által üzemeltetett csónakkikötőben és a mellette lévő székházban. Varga Elfride, az egyesület elnöke elmondta, hogy az egyesület tagjai a közelmúltban részt vettek a helyi önkormányzat által megszervezett tavaszi területrendezési munkaakcióban, amelynek során rendbe tették a csónakkikötő környékét, és összeszedték a szemetet, valamint a székház mellett lebontották a régi fáskamrát, amelynek beszakadt a tetőszerkezete.
– A csónakkikötő rendezett állapotban van. Elhelyeztünk egy újabb lámpát is, hogy éjszaka még jobban bevilágítsa. Az épület előtt a Tisza-parti kempingbe vezető utat kijavítottuk, hogy ne csak a magunk számára legyen jobb az út, hanem azoknak is, akik a kempingbe tartanak. A székházat szeretnénk kívül-belül bemeszelni, ezek a munkálatok már megkezdődtek. Az épületben van egy nagyobb helyiség a gyűlések megtartására, valamint iroda- és raktárhelyiség, továbbá egy másik helyiség, amelyet szeretnénk funkcióba helyezni. Azt tervezzük, hogy bevakoljuk és bemeszeljük, illetve behúzzuk az áramot és a vizet. Majd átadjuk használatra a vendéglátós vállalakozónak, aki a nappali őrzést is végzi a csónakkikötőben, hogy több helye legyen. A helyiségen ajtót és ablakot is kell cserélni, mert a jelenlegiek elég rossz állapotban vannak. A régi lebontott fáskamra helyére a következő hónapban szeretnénk egy új épületet felhúzni könnyű szerkezetű lemezből. A Standard kommunális vállalattól kaptunk egy használt szemeteskonténert, mert a régit le kellett cserélni, már teljesen elhasználódott az idők során – nyilatkozta Varga Elfride.
Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele



