Az adai Szentháromság katolikus templom az idén ünnepli a felszentelésének 230. évfordulóját, amelynek alkalmából október 4-én, szombaton 17 órától az ünnepi misét vezeti és szentbeszédet mond msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyés püspök. Ft. Szungyi Károly adai esperesplébános elmondta, hogy 230 évvel ezelőtt október 4-én, Assisi Szent Ferenc napján és ünnepén szentelték fel a templomot, amely azóta is áll, és a közösség hitét és összetartozását hirdeti. Kiemelte, hogy a jeles évfordulón a hívek ünnepi misén adhatnak hálát Istennek a gondviselésért és az áldásáért, valamint kérhetik a segítségét a templom érdekében. Az épület ugyanis időközben sok változáson, újításon és restauráláson esett át, de mindig akad javítanivaló, ezért hamarosan ismét nagy munkálatba kezdenek, mert lebontják a templomi orgonát, amelyet Topolyára szállítanak teljes felújításra.
– A Szentháromság-plébániatemplom legutóbbi restaurálása 2023 februárjában fejeződött be, amely alkalomból Fazekas Ferenc, akkor még szabadkai egyházmegyei kormányzó, tartott hálaadó szentmisét. Az idén a templom felszentelésének évfordulóján a nagybecskereki megyés püspök, msgr. Mirko Štefković mutat be hálaadó szentmisét Adán. Kellő és illő hálát adni Istennek az elmúlt 230 év gondviseléséért és áldásáért. Ugyanakkor kérni is kell, hogy a továbbiakban is segítsen bennünket, hiszen tudjuk, hogy a hálából áldás fakad – magyarázta ft. Szungyi Károly adai esperesplébános.
– Ezt különösképpen is hangsúlyozom, hiszen újabb nagy munkálatba kezdünk, nevezetesen az orgona restaurálására, illetve felújítására kerül sor. Október elején az orgonát lebontják, és elszállítják a topolyai műhelybe, ahol az egyházmegye által megbízott és hivatalos cég végzi a felújításokat. Ez bizony nem kis költséggel jár, és bízunk egyrészt az isteni gondviselésben, másrészt az emberek jóindulatában és segítségében, hiszen nagyon rossz állapotban lévő orgonáról van. A kántornőnek és bármely más orgonistának is meggyűlik a baja vele, mire megszólaltatja. Ezért több szakember véleményét kikértük, és ezek után úgy döntöttünk, hogy az orgonát javítani és restaurálni kell. Ezért is jó ez az alkalom, amikor egyrészt hálát adunk az elmúlt 230 évért, ugyanakkor kérjük az emberek segítségét és Isten áldását – mondta az esperesplébános.
Az adai templomban az orgona lebontása és elszállítása után lezárják a kórust. Az orgona felújítása várhatóan egy évet vesz igénybe, ez idő alatt villanyzongorát használnak a miséken a liturgikus zene biztosítására.

Nyitókép: Az adai templom több mint két évszázada szolgálja a híveket (Csincsik Zsolt felvétele)