Törökfaluban befejeződött az egykori Piri néni kocsmája néven elhíresült étterem és rendezvényterem felújítása, amely termet Ada község önkormányzata 2019-be adta át használatra a helyi Mezei Pacsirta Hagyományápoló Egyesületnek. Az adai önkormányzat közleményben tudatja, hogy az épület átalakítását követően többfunkciós létesítmény jött létre, amelyben helyet kapott egy nagyobb terem, társalkodó konyhával, fedett terasz, valamint vendégek fogadására és elszállásolására alkalmas szobák fürdőszobákkal és mellékhelyiségekkel. Hamarosan megvásárolják az épület berendezéséhez szükséges bútorzatot is.
A Mezei Pacsirta székhelyét más civil szervezetek is használhatják majd igényeik szerint saját rendezvényeik megtartására. Az önkormányzat azt szeretné, hogy az épület összetartsa a Törökfaluban élők apraját-nagyját, mindazokat, akik aktív résztvevői a falu kulturális életének. Az épület felújítását Ada község önkormányzata önerőből és az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium pályázati támogatásából finanszírozta.

Nyitókép: Fotó: Ada község önkormányzata