Harminc éve a húrokat pengetve

Kevés vajdasági magyar zenekar mondhatja el magáról, hogy – még ha változó felállásban is – harminc évet töltött együtt zenéléssel, számtalan saját dallal, utazással, tapssal és közös emlékkel. A hangszerek húrjai közé fonódó barátság, a közös sikerek, a kihívások és a közönség szeretete olyan erőt adtak, amely idővel legendává formál egy együttest – jelen esetben az adai Baraparty zenekart. Harmincéves pályájuk minden akkordja a szenvedélyről, a kitartásról, a zene iránti mély elköteleződésről, de mindenekelőtt a barátságról szól.
– Az utunk 1994-ben kezdődött igazán, amikor Ilés Ferivel és Balogh Tibivel egy, azóta már bezárt adai szórakozóhely asztalánál ülve eldöntöttük, hogy – mivel valamilyen zenei előélettel már rendelkeztünk, és akusztikus gitárjaink is voltak – megalapítjuk a saját zenekarunkat – mesélte Virág Imre, a Baraparty egyik alapító tagja. Hozzátette: elképzelésüket végül 1995 januárjában sikerült megvalósítaniuk, és akkor nevet is adtak a zenekarnak.
– Az adaiak számára közismert, hogy a városban két általános iskola van: a központi és az úgynevezett Bara-parti iskola. (A Bara egy patak, amely a Tisza-menti város központján folyik keresztül – a szerző megjegyzése.) A két iskola között egykoron egyfajta mondvacsinált ellentét alakult ki, és a Bara-partiakat akkoriban lenézték. A névválasztással egyrészt jeleztük, hogy mi is egy picit „lentről” jövünk, a lenézettek közül, másrészt country- és blues-hatású dalokat akartunk játszani. Éreztük a háttérbe szorítottak dühét, és elhatároztuk, hogy olyasmit csinálunk, ami addig még nem volt. A névben benne van a party is, utalva a bulira – mondta Imre. – Egyébként egyikünk sem abból a városrészből származik, de elhatároztuk, hogy mi vagyunk a Baraparty – jegyezte meg.
A zenekar már a kezdetektől eltért a vajdasági magyar fiatal zenekarok megszokott útjától: feldolgozások helyett azonnal saját szerzeményekkel léptek a közönség elé. Mivel már korábban is játszottak más formációkban, és Imre Illés Ferivel duóban is fellépett, volt már tapasztalatuk dalszövegírásban is.
– Én voltam az első számú dalszerző – mondta Imre, és elmesélte, hogy még a nyolcvanas években a saját verseivel második lett a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén. Később jött rá, hogy a dalszövegekben sokkal jobban ki tudja fejezni magát: „rövidebbek, tömörebbek, és rajtuk keresztül gyorsan ki lehet mondani valamit.” Sok dalszövege már készen volt, csak meg kellett zenésíteni őket, vagy egy kicsit átdolgozni.

A kétezres évek elején a zenekar több hanghordozót is kiadott. Első CD-jük 2001-ben jelent meg a Táltos művészeti folyóirat gondozásában. Lakatos János – a folyóirat akkori szerkesztője, jelenleg a Magyar Szó topolyai munkatársa – a fellépésüket látva felajánlotta, hogy szponzorálják a lemezkiadást. Ugyanebben az évben a Magyar Szó segítségével megjelent a második CD-jük is.
– Nagyon sokat dolgoztunk a felvételeken. Bár amatőr módon álltunk hozzá, a mai napig büszke vagyok arra, hogy ezek a lemezek megszülettek – emlékezett vissza Imre. – Később, amikor összegyűltek az új dalok, bementünk stúdiókba – ezek többnyire kis, helyi stúdiók voltak, helyi hangmérnökökkel, de együtt igyekeztünk kihozni a maximumot abból, amit tudtunk.
A zenekar sokat koncertezett. Imre számára azok a fellépések voltak a legemlékezetesebbek, ahol nem a szokványos közönség előtt léptek fel. Külön kiemelte az adai Vadvirág Magyar Művelődési Egyesület népzenei és néptánctábort, ahová 2008-ban hívták meg először, és akkora sikert arattak, hogy azóta is minden évben visszatérnek. Emellett évekig felléptek Kavillón, a Tanyaszínház bemutatóin is.
– Ezekért általában nem kaptunk pénzt, csak útiköltséget, de a hangulat mindig csodálatos volt. – emlékezett vissza a beszélgetőtársunk.
A zenélés számukra a hétköznapokból való menekülést is jelentette:
– Mindannyian családos emberek voltunk. Dolgoztunk, gürcöltünk, próbáltuk eltartani a családot, de a zenélés tartott életben. A zenélés nem kötelesség volt, hanem egy menekülő út – mondta Imre, hozzátéve, hogy valójában ez az, ami harminc éve működteti a zenekart.
– A feleségeink is úgy jöttek hozzánk, hogy már tudták, mivel is jár ez az életforma. Vagyis nem a házasság után kezdtünk el „majomkodni” és ők ezt elfogadták. Nyilván lemondásokkal járt mindkét részről, de nem voltak ebből komolyabb konfliktusok.
A 2000-es évek második felétől a zenekar hangzása és repertoárja is átalakult. A saját szerzemények mellett megjelentek a feldolgozások is:
– Egy idő után beláttuk, hogy a saját dalok előadásával korlátozottak a lehetőségeink. Akkoriban egy évben nagyjából öt helyen tudtunk fellépni velük. Mi viszont többet szerettünk volna zenélni, így bővítettük a repertoárt – mondta Imre és hozzáfűzte, hogy ezután a fellépéseik száma az évi 5–10-ről 15–25-re emelkedett.
A zenekarhoz ekkor énekesnők is csatlakoztak és így kibővült a lehetőségük arra, hogy milyen dalokat is adjanak elő. Az elmúlt három évtized során több énekesnő is megfordult a zenekarban: Babos Fehér Nóra (a magyarországi Kormorán zenekar jelenlegi énekesnője), Agócs Bovánovity Enikő, Keszég Anett, Antal Melinda, Virág Anna Virág zeneszerző, jelenleg pedig Csasznyi Hilda énekel a zenekarban.

Imre elmondta: a zenekar fennmaradásának titka az volt, hogy minden konfliktus után igyekeztek továbblépni.
Nem az volt, hogy ha ez van, akkor mindennek vége és feloszlunk – jegyezte meg az adai zenész és hozzáfűzte, hogy az elmúlt harminc év alatt azért voltak nehéz pillanatok az együttes életében és nem is egyszer léptek ki emberek az együttesből. Kihangsúlyozta azt is, hogy nagyon lényeges az, hogy az ember ne azt érezze, hogy vége mindennek, hanem új lehetőségként tekintsen az egészre. –Vagyis az egyik kapu bezárul, egy másik ajtó ki is nyílik.

Imre elmondta azt is, hogy az az évek során a feltételek sok tekintetben változtak – egyes dolgok nehezebbé, mások könnyebbé váltak. A könnyítésekért azonban maguk a zenészek dolgoztak meg: tudatosan alakították úgy a repertoárt, hogy az közelebb álljon a közönség igényeihez.

A Baraparty zenekar az elmúlt években egyfajta zenei iránytűvé is vált: olyan dalokat hoztak be a vajdasági zenei vérkeringésbe, amelyek más zenekarok figyelmét is felkeltették. Volt, aki koncertjükön inspirálódott, majd néhány hónappal később ezek a számok már az ő együtteseik műsorán is feltűntek.

A szombat esti jubileumi koncerten játszott egy nagyon jellegzetes és zenéjükkel nagyon jó irányba mutató Tamburás Tesók, a helybeli Black Curtain formáció és a Virág Imre és Illés Ferenc Sindycate Blues elnevezésű duója is, amely tavaly ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A koncert ingyenes volt. A zenekar jelenlegi fennállásának Csasznyi Hilda, Hodik Attila – Rick, Illés Ferenc, Kozma Lajos, Óvári Dániel, Pajor Szabolcs, Virág Imre a tagjai.