Térségünkben kevés zenekarról lehet elmondani, hogy kisebb-nagyobb szünetekkel, de harminc éve van jelen a vajdasági könnyűzenei színtéren, és ugyanolyan elánnal lépnek fel a közönség előtt. Az adai Baraparty mindenképp ezen formációk közé tartozik. A zenekar augusztus 2-án, szombaton este Moholon az egykori Annuska Klubban ünnepli meg fennállásának 30. évfordulóját.
Virág Imre, a zenekar egyik alapító tagja elmesélte, hogy társaival, Illés Ferenccel és Balogh Tiborral egy szórakozóhelyen, beszélgetés közben kezdtek el gondolkodni zenekar-alapításon, és fél évre rá, 1995 januárjában alapították meg a Baraparty együttest. Saját szerzeményekkel rukkoltak elő, és a kétezres években több cédét is megjelentettek. A későbbiekben ők is feldolgozásokat kezdtek el játszani. Ekkor a zenekarhoz több énekesnő is csatlakozott, közöttük Babos Fehér Nóra is, aki jelenleg a magyarországi Kormorán együttes énekesnője.
A formáció jelenlegi tagjai Csasznyi Hilda, Hodik Attila – Rick, Illés Ferenc, Kozma Lajos, Óvári Dániel, Pajor Szabolcs és Virág Imre. A szombat esti koncerten fellép még a Tamburás Tesók, a Black Curtain és a Syndicate Blues zenekar is. A belépés ingyenes.
