2025. július 7., hétfő

Üzenet a palackban

Adán a hétvégén befejeződött a nyári színjátszó tábor

Az adai Szarvas Gábor Könyvtár szervezésében tizenhat adai és környékbeli gyermek részvételélve az idén is megtartották az egyhetes nyári színjátszó tábort, ami a korábbi évekhez hasonlóan, ismét Drubina Orsolya magyarországi drámapedagógus, illetve Zalai Szilveszter dokumentumfilm-rendező vezetésével valósult meg. Az adai színházteremben zajló foglalkozásokon a gyermekek egy héten keresztül intenzív műhelymunkában dolgoznak közösen a rendezővel és a rendező asszisztenssel egy színpadi produkció létrehozásán, amelynek eredményeként végül megszületett az Üzenet a palackban című színpadi előadás. A nagyközönségnek a tábor zárásaként vasárnap mutatták be a darabot, amelynek ősbemutatójára sokan kíváncsiak voltak.  

Csincsik Zsolt felvétele

Csincsik Zsolt felvétele

Morvai Nagybali Tamara, a Szarvas Gábor Könyvtár munkatársa elmondta, hogy a tábor június 30-án kezdődött és a tartományi művelődési titkárság támogatásával szervezték meg. A táborban tizenhat gyermek vett részt, akik közül a legfiatalabb hétéves volt, a legidősebb tizenhat. 

– A tábor majdnem egy évtizedes múltra tekint vissza, és mindig fontos tartottuk azt, hogy lehetőséget teremtsünk a gyerekeknek a bemutatkozásra, a színházban otthon érezzék magukat és a színpadot otthonuknak tekintsék. A színjátszó táborból úgy gondolom, hogy olyan élményekkel térnek haza, amelyek egy egész életre szólnak – mondta Morvai Nagybali Tamara.  

Drubina Orsolya drámapedagógus, a darab rendezője már szinte hazajár Adára, hiszen már hosszú évek óta tart rendszeresen nyári színjátszó táborokat a helyi és a környékbeli gyermekeknek: 

– Ez az előadás úgy született meg, hogy egy kincses térkép ötletével érkeztem Adára a színjátszótábort megtartani. Számomra az volt a legfontosabb, hogy ez a tematika, amit most kiválasztottunk, ez arról szóljon, hogy minden, ami pénz, arany és rubin, az sokkal kevesebbet ér, mint egy emberi kötődés vagy emberi találkozás, vagy akár egy tekintet a másik szemében. Ezzel foglalkozzunk egy kicsit, mert ebben a világban mindenki a telefonját nyomkodja, meg próbál anyagi dolgokat megszerezni, de ezeknél sokkal fontosabb, például az, hogy itt lehettünk ebben a táborban és együtt alkothattunk – magyarázta Drubina Orsolya, aki megjegyezte, hogy a gyerekek nagyon aktívak és kreatívak voltak a foglalkozásokon. 

 

Csincsik Zsolt felvétele

Csincsik Zsolt felvétele

– Az idén nyáron is nagyon jó csapat jött össze. Mindenkinek az ötletét felhasználtuk, mert én úgy dolgozom, hogy félig kitalálom a történetet, a másik felét pedig együtt rakjuk össze, együtt találjuk ki, hogy mik legyenek a fordulatok. Így az idei táborban mindenfelé elutazunk, Egyiptomban, az amazonasi őserdőben. A gyerekek végtelen fantáziája segíti mindig az előadás létrejöttét, és ez most sem volt másképp – hallottuk a drámapedagógustól. 

A színjátszó táborban résztvevő gyerekek: Györe Balázs, Rigó Máté, Péter Boglárka, Nagy Borbála, Kovács Anna, Bakai Tamás, Bakai Zsófia, Bacsi Boglárka, Lehócki Laura, Mózes Nóra, Morvai Márk, Tajti Vilmos, Tajti Kristóf, Mrkšić Zara, Csuzdi Lilli, Gordos Péter. Az előadásban közreműködő zenészek: Györe Szabolcs, Virág Imre és Dejan Perić. 

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az Üzenet a palackban című előadás ősbemutatója az adai színházteremben (Fotó: Csincsik Zsolt felvétele)