2024. június 13., csütörtök

Robotizált terméket készítenek a diákok

Az adai Műszaki Iskola debreceni és csíkszeredai középiskolával vesz részt az Erasmus+ programban

Már több éve részt vesz az adai Műszaki Iskola az Erasmus+ programban, amelynek keretében az idén is sikerült elindítaniuk egy közös projektumot a Debreceni Szakképzési Centrum Beregszászi Pál Technikumával, illetve a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolával együttműködve. Gilice Hilda adai iskolaigazgató elmondta, hogy az Együttélés a mesterséges intelligenciával címet viseli a projektum, amelynek lefutási ideje két év. Kiemelte, hogy a minap került sor Debrecenben az első találkozóra, a kickoff meetingre, ahol a három iskola megismerte egymást, valamint megbeszélték a projektum részleteit, hogy kinek mi a feladata, milyen eszközöket kell beszerezni, és hogyan fogják lebonyolítani.

– Nagyon fontosnak tartjuk az ezekbe a programokba való bekapcsolódást, mivel megismerjük az anyaországi és a határon túli gyerekeket, a kultúrájukat és a hagyományaikat, emellett szakmai ismereteket is szereznek a tanulóink. Ennek a projektnek is az a célja, hogy közös terméket dolgozzunk ki, egy programozott és robotizált terméket. A mai világban nélkülözhetetlenek a szakmai ismeretek a mesterséges intelligenciát illetően. A debreceni megbeszélésen négy személy vett részt az adai középiskolából, ketten a vezetőség soraiból és két elektrotechnikai szaktanár. Ezenfelül gépész szaktanárokat is szeretnénk bekapcsolni a projektbe. Tizenöt másodikos, harmadikos és negyedikes diák vehet részt a projektheteken Adáról. Az első projekthétre a tervek szerint szeptember végén vagy október elején kerül sor Csíkszeredában, a második projekthét novemberben lesz Debrecenben, végül jövő márciusban lesz Adán a záró projekthét. Minden projekthét során készül el egy-egy késztermék. Az egész projekt eredményének a prezentálása Debrecenben lesz, várhatóan 2025 szeptemberében. Az adai Műszak Iskola felkészült a projekt lebonyolítására, készen állunk, és várjuk a kihívást és az új ismeretek megszerzésének lehetőségét. Rendelkezünk a szükséges taneszközökkel, illetve megfelelő szakemberekkel és a megfelelő szaktudású tanulókkal – nyilatkozta Gilice Hilda.