A tiszaszentmiklósi fogorvosnak kedvelt időtöltése volt a biliárdozás. Szeretett eljárni a kocsmába egy-egy itókára, meg hódolni a szenvedélyének. Egyik alkalommal a kocsmai biliárdozó társaságnak sehogyan sem akaródzott ráunni a játékra, a fogorvos pedig már egyre nyugtalanabb volt, egyre inkább viszketett a tenyere, hogy mikor veheti már kézbe a biliárddákót. De a társaság csak nem hagyott fel a játékkal, vidáman lökték a golyókat, ami egyre jobban idegesítette a sorát váró fogorvost.
Egyszer aztán odament a biliárdasztalhoz, hogy megkérje a csoportot, engednék már őt is játszani. A szőrösszívű társaság azonban hajthatatlan maradt, nem engedték asztalhoz a fogorvost, annál is inkább, mert a doktor úr köztudottan átlagon felüli ügyességgel lökte a golyókat, és rendre megnyerte a biliárdpartikat. Ezt pedig nem akarták.
Az este a fogorvos játék nélkül volt kénytelen hazaballagni. Történt pedig, hogy a biliárdozó társaság egyik tagjának ki kellett húzatni a rossz fogát, mert már a fogszuvasodás teljesen tönkretette. Az illető felkereste a falu fogorvosát, hogy húzná ki a rossz fogát. Az orvos, hogy, hogy nem, elmulasztotta beadni az ilyenkor szokásos fájdalomcsillapító injekciót. A foghúzási műveletet követően az orvos megkérdezte a pácienstől, hogy fájt-e a foghúzás.
– Hogy fájt-e? Nagyon fájt! – panaszolta a meggyötört páciens.
– Na látod, fiam, nekem is nagyon fájt, amikor nem engedtetek biliárdozni – tromfolt az orvos.
