A kihelyezett oltásbeadási akciók sora a kátyi Első Helyi Közösség épületében kezdődött csütörtökön, ezt követte a tiszakálmánfalvi, amelyet a helyi sportcsarnokban szerveztek meg a Helyi Közösség közreműködésével. Budiszaván 270-en jelentek meg az oltóponton, mintegy ötvenen már a nyitás előtt ott voltak. Mindannyian a kínai gyártmányú, Sinopharm szert kapták, előzetes igénybejelentés nélkül. Ez a könnyítés, azaz a bejelentkezés mellőzésének lehetősége csak a 65 évnél idősebbekre vonatkozik. A tiszakálmánfalviak több, mint 15 százaléka korábban már felvette az oltást Újvidéken.
Az elképzelésnek az a célja, hogy a peremtelepüléseken élő polgárok is felvehessék oltásaikat, az Újvidéki Vásár épületében folyamatban lévő oltási akcióval egyidejűleg. A vásáron az egészségügyi személyzet továbbra is fáradhatatlanul végzi a munkáját, a csapat egy részét az akció során ideiglenesen áthelyezik a peremvárosi településekre.
Az egészségügyi nővérek már elkezdték a peremvárosok bejárását, azt szeretnék, hogy a védőoltások elérhetőbbé váljanak a környező települések polgárai számára, mivelhogy nem teheti meg mindenki azt, hogy beutazzon a városba a vakcina felvételéért. – A fiatalabbak könnyebben utaznak, számunkra, idősek számára ez már nem olyan egyszerű. Így sokkal könnyebb – mondták a Budiszaván sorban várakozók.
A polgárok tömegesen jelentkeznek, ami azt mutatja, hogy nagy az érdeklődés. Miloš Vučević, Újvidék polgármestere az akcióval kapcsolatban örömének adott hangot, reményét fejezte ki, hogy a helyzet hamarosan stabilizálódni fog a tömeges immunizációnak köszönhetően. Újvidéken mostanáig több mint 150 ezer polgárt oltottak be, közülük 135 ezret a Vásáron. Csaknem 50 ezer lakos már a vakcina második adagját is megkapta. Az emberek tömeges jelentkezése a védőoltásokra az egészségügyi dolgozók egyedüli motivációja arra, hogy továbbra is végezzék munkájukat. Dr. Veselin Bojat, az Újvidék Egészségház igazgatója úgy véli, hogy a tömeges immunizáció az egyedüli esély arra, hogy véget vessünk a járványnak.



