Pénteken este Magyarcsernyén is bemutatkozott a vajdasági Durmoló népzenei csoport az Anador Szép Anna című műsorával. A produkcióban az emberélet fordulóit mutatták be vajdasági népdalokon, balladarészleteken és hangszeres darabokon keresztül a születéstől a felnőttkorig. A címadó al-dunai székely népballada dallama az egész előadásban visszatért, vezette a történetet. Az előadás 2025. augusztus 13-a és 16-a között készült el Tóthfaluban a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében megtartott népzenei művésztelepen, amit azóta tíz helyszínen mutattak be. Az anyagot Apró Boglárka, Bolyos Miklós, Flamann István, Juhász Gyula, Kurunczi Andor és Sterbik László tanította be a fiatal népzenészeknek. A műsor művészeti vezetője Juhász Gyula, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet népzenei szakmunkatársa.
A népzenei utazás után a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színtársulata következett, akik Az angol tolmács című bohózattal dolgoztatták meg a közönség nevetőizmait. Az előadást Lackó Farkas Erzsébet rendezte, aki elmondta, hogy szombaton 19:30-kor a tamásfalvi közönségnek mutatják be a produkciót, amire a belépő 150 dinár. Hozzátette, hogy várakozással tekintenek a jövő hét elé, mivel csütörtökön bemutatkoznak a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXX. Találkozóján is.
Az angol tolmács című produkciót a tóbaiak mutatták be (Vidács Hajnalka felvétele)
Nyitókép: Bemutatták az Anador Szép Anna című előadást (Vidács Hajnalka felvétele)



