Egy pszichológusnak az intézményben kivel van több gondja: a gyerekkel vagy a felnőttel? Egy sürgősségi osztályon komoly munkát végző orvosnak mikor van ideje olvasni? Hogyan birkózik meg a váltásokban dolgozó nő az otthoni családi kötelezettségekkel?
Többek között ezekre a kérdésekre kerestek és kaptak választ az érdeklődők a kúlai Népkör Magyar Művelődési Központban, ahol szerdán este folytatódott a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának Mindennapi hősnőink elnevezésű programsorozata.
Az est vendége Blaskó Erzsébet általános pedagógus, gestalt pszichoterapeuta, valamint dr. Bajai Bálint Csilla sürgősségi szakorvos, intenzív terápiás szubspecialista volt. A beszélgetést Kozma Lívia újságíró-műsorvezető és Hugyik Karolina könyvtáros moderálta.
Blaskó Erzsébet elmondta, hogy gyermekkorában előbb tanítónő szeretett volna lenni, később óvónő, de mivel nem ismerte a hangszereket, tervei megváltoztak. Gimnáziumba iratkozott, de még akkor sem volt biztos abban, milyen pályát választ.
– Egy barátnőm rábeszélésére jelentkeztem az egyetemre 1977-ben, 1981-ben pedig diplomáztam. Huszonhárom éves voltam, amikor elkezdtem dolgozni, és csak most fogalmazódott meg bennem, hogy egész életemben olyan szakmában dolgoztam, amit imádok. Minden nap örömmel mentem az iskolába, és sosem volt gondom a gyerekekkel – annál inkább a felnőttekkel, az apukákkal, anyukákkal, nagymamákkal. Nagyon boldog embernek tartom magamat – mondta Erzsébet, aki 26 év pedagógusi munka után 13 évig iskolaigazgatóként dolgozott.
Dr. Bajai Bálint Csilla ugyancsak sokat mesélt a pályájáról. Mint mondta, ő is óvónő szeretett volna lenni, de mivel nem volt jó hallása, szülei lebeszélték erről a hivatásról. Mivel a családjában több egészségügyi dolgozó is volt, gyakran tartózkodott a nagymamája laboratóriumában, így a B terv végül megvalósult.
– Azonnal a mentőszolgálatnál kezdtem dolgozni, ahol tizenkét órás váltásokban dolgoztunk. Amikor a verbászi kórházba kerültem, akkor vezették be a huszonnégy órás műszakot. Tiltakoztunk, de hiába. A Covid idején megtanultam, hogyan lehet minden másnap huszonnégy órát dolgozni. Később, a szakosodás idején már könnyebb lett. És persze a férjem mindenben mellettem állt, nagyon jó apa, sokat volt a gyerekekkel, amíg dolgoztam. Ez szerintem nemcsak nálunk, hanem minden családban rengeteget számít, mert amikor dolgozom, nyugodt lehetek, hogy a gyerekek jó kezekben vannak – mondta a szakorvos.
A beszélgetés során szóba került a karrier és a család összeegyeztetése, a mindennapok kihívásai, a szabadidő kérdése és a nők társadalmi helyzete is. A résztvevők egyetértettek abban, hogy sosem szabad feladni.
Nyitókép: Kozma Lívia, dr. Bajai Bálint Csilla, Blaskó Erzsébet és Hugyik Karolina / Fotó: Paraczky László
