A mezőgazdasági támogatási lehetőségekről tartottak lakossági fórumot csütörtökön a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthon épületében, ahol Juhász Attila, a Szerb Köztársaság Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztériumának államtitkára és Tóth Zoltán tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes tájékoztatta az ágazat aktualitásairól. Az egybegyűlteket Lálity Urbán Emese, a Vajdasági Magyar Szövetség antalfalvai községi szervezetének elnöke köszöntötte.
Juhász Attila, a Szerb Köztársaság Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztériumának államtitkára elmondta, hogy a minisztérium 2026-os költségvetése 147,5 milliárd dinár, a támogatások pedig – az előző évekhez hasonlóan – öt pilléren keresztül érhetőek el: a direkt kifizetéseken keresztül, ami tartalmazza a területalapú támogatásokra vonatkozó kifizetéseket, valamint a vidékfejlesztési vissza nem térítendő támogatások, a kamattámogatott hitelek, az IPARD-pályázatok és az egyéb támogatások által. Hozzátette, hogy a hektáronkénti területalapú támogatás az idén 18 ezer dinár, amit előre utalnak, és amit a későbbiekben számlákkal kell visszaigazolniuk a termelőknek. Kiemelte, hogy a területalapú támogatásra március 2-án jelenik meg a pályázat. Megemlítette, hogy az idén egy pályázati kalendárium is megjelent, amivel kiszámíthatóbbá tették a tervezést a gazdáknak. Juhász Attila kitért a tejes ágazatot érintő gondokra is.
A helybeliék érdeklődve hallgatták a Vajdasági Magyar Szövetség szakpolitikusait (Vidács Hajnalka felvétele)
‒ Az Imlek mától minden liter tejet átvesz, semmit sem utasít el. Felvásárolunk minden olyan kemény és félkemény sajtot, ami a a tejgyárakban készleten áll. A tartósított tejet átveszi egy üzletlánc, és fogyasztásra kínálja alacsonyabb áron, ami által felszabadulnak bizonyos kapacitások. Ma az Európai Bizottsággal történő egyeztetés során kértük a védővám bevezetését, hogy megvédjük a hazai termelőket, és hogy ne lehessen dömpingáron, tehát önköltség alatti áron behozni terméket. A bizottság ezt megértette, és a Stabilizációs és Társulási Megállapodásban van ilyen lehetőség – nyomatékosította Juhász Attila.
Tóth Zoltán tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes elmondta, hogy titkárságuk idei költségvetése 11,7 milliárd dinár, és összesen 27 pályázati kiírást terveznek. A támogatások – egyebek mellett – érintik az öntözésfejlesztést, állattenyésztést, fiatal gazdák eszközbeszerzését, valamint a feldolgozóipari beruházásokat. Tóth kitért arra is, hogy kiírásaikkal a kis- és középvállalkozásokat szólítják meg. Kiderült, hogy a támogatások mértéke a legtöbb esetben 60 százalék, de elérhető a 70 százalék is, amennyiben a pályázó 40 év alatti gazdálkodó. Nők esetében – életkortól függetlenül – szintén 70 százalékos támogatás érhető el. Vannak olyan pályázataink is, ahol a támogatás mértéke ennél jóval magasabb: a tenyészállatok beszerzésénél akár 90 százalékos visszatérítés is lehetséges. A tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap hitelvonalaival kapcsolatban elmondta, hogy az az idén is 13 hitelvonalat hirdet meg. Kiderült, hogy ezek a hitelek márciustól októberig elérhetőek 700 millió dináros kerettel, 1 százalékos kamattal, ötéves futamidővel és tizenkét hónapos türelmi idővel. A lehívható összeg 300 ezer dinártól 7 millió dinárig terjedhet.
A Vajdasági Magyar Szövetség a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségével, a falugazdász-hálózattal és az önkormányzatokkal közösen indította el lakossági fórumsorozatát, amely összesen 27 helyszínt érint, és március 19-én zárul.
Nyitókép: Juhász Attila és Tóth Zoltán tájékoztatta a torontálvásárhelyi termelőket (Vidács Hajnalka felvétele)


