2026. február 24., kedd

Szövetség a stabilitásért, a fejlődésért és a jólétért

Kúlán március végén tartanak helyhatósági választásokat

Kúlán kedden hivatalosan is megalakult az a politikai koalíció, amely a közelgő helyhatósági választásokon az Aleksandar Vučić – Kúla, a mi családunk elnevezéssel indul. A koalíció tagjai: a Szerb Haladó Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerb Radikális Párt és a Szerbek Közössége, amelyek közös cél köré szerveződtek: a község fejlődésének folytatása és a politikai stabilitás megerősítése. A megállapodás aláírásával Kúla község egy politikai tömbbel kezdte meg hivatalosan a választási kampányt, amely azt üzeni, hogy az előttünk álló időszak kulcsszavai a stabilitás, a fejlődés és az összetartozás. A koalíció üzenete egyértelmű: az állami politikára és az erős intézményi támogatásra támaszkodva az eredményeket hozó politika folytonossága és a helyi fejlődés további felgyorsítása.

A koalíciós megállapodás aláírását követően Valka Károly, a VMSZ kúlai körzeti szervezetének elnöke elmondta, hogy a Szerb Haladó Párttal való együttműködés a jelenlegi mandátumban kivételes eredményeket és konkrét előrelépéseket hozott a helyi magyar közösség számára.

– Az eddigi eredmények azt bizonyítják, és arra ösztönöznek bennünket, hogy ezen a választáson is a partnerekkel közösen induljunk. Az oktatás, a kultúra terén, valamint a különféle IPA-pályázatokon a magyarországi partnerekkel eddig elért eredmények nagyon fontosak az itt élőknek, így a magyar közösség tagjainak is. Bízunk benne, hogy ezek a sikerek tovább ösztönöznek bennünket arra, hogy a jövőben még jobb eredményeket érjünk el – mondta Valka Károly.

Damjan Miljanić, a Szerb Haladó Párt kúlai községi bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy a koalíció neve nem csupán politikai üzenet, hanem világos vízió az állampolgárokhoz való viszonyulásról. Kiemelte, hogy ahogyan a név is mondja, Kúla és Szerbia egy családot alkot, és a községhez úgy viszonyulnak, mint a saját otthonukhoz – felelősségteljesen, elkötelezetten és világos jövőképpel.

– Olyan politikát kínálunk a polgároknak, amelyet Aleksandar Vučić és a Szerb Haladó Párt határoz meg: a munka, az eredmények és a konkrét projektek politikáját – fogalmazott Miljanić.

Hozzátette, hogy a közelgő helyhatósági választásokon is a prosperitás folytatását, új infrastrukturális és fejlesztési projekteket, valamint a stabilitás megőrzését kínálják a polgároknak, hiszen ez minden fejlődés alapja.

Kúlán legutóbb 2022. április 3-án tartottak helyhatósági választást. A községi képviselő- testületnek harminchét tagja van, ebből a Vajdasági Magyar Szövetségnek a koalíciós szerződés értelmében négy hely jut. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A koalíciós szerződések aláírása Kúlán (Paraczky László felvétele)