Kúlán tegnap, vasárnap tartották meg az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra való megemlékezést. A rendezvény a Szent György római katolikus templomban kezdődött szentmisével, amelyet Juhász György esperesplébános celebrált. Ezt követően a katolikus temetőben álló szobornál folytatódott a megemlékezés, ahol Valka Károly, a VMSZ körzeti elnöke mondott ünnepi beszédet. Emlékeztetett arra, hogy a szabadságharc hősei több nemzetiségűek voltak, mégis egy célért küzdöttek. A jelenről szólva egyebek mellett kiemelte, hogy a magyar és a szerb kormány együttes ülései közelebb hozták a magyar és a szerb nemzetet, számunkra pedig az esélyt, hogy kiharcoljuk törvényes jogainkat és a szorosabb együttműködés lehetőségét, hisz nekünk ma történelmi lehetőségünk van rá, hogy közösen építsük jövőnket. Emlékeztetett arra, hogy az anyaország támogatja gyerekeink iskoláztatását az általános iskolától az egyetemig.

(Fotó: Regécz László)
– Gazdaságilag erősödünk, köszönhetően a második Orbán kormánynak, hiszen eddig több mint 5000 pályázatot támogatott a magyar kormány a kettős állampolgárok számára, ami egyedülálló példa a Kárpát-medencében. A mi felelősségünk, hogy éljünk az adott lehetőséggel, mert jómagunk gazdasági fejlődésünkkel könnyebben tudunk együttműködni az anyaországi gazdasággal is. Ha sikerül a gazdaságot ütemesen fejleszteni, bízhatunk abban is, hogy lehetőséget teremtünk külföldön dolgozó honfitársainknak, hogy a máshol megkeresett pénzüket szülőföldjükön fektessék be. Elindult a folyamat, és ha nem adjuk fel folytatása is lesz, az eredmények láttán pedig a vajdasági magyarság újra hinni fog a jövőjében itt Délvidéken – mondta Valka Károly.
Mint kiemelte, jövőre, amikor a magyar szabadságharc 170. évfordulójára emlékezünk, a kúlai magyarok büszkén fogják ünnepelni a kúlai Népkör – a legrégebbi vajdasági magyar művelődési egyesület – megalakulásának 150. évét.
– A forradalom és szabadságharc eszméi, elért eredményei a mai helyzetünkben arra köteleznek bennünket, hogy még konokabbul őrizzük a mi magyar otthonunkat, mert annak létezése mai viszonylatban, a mi számunkra felér a ’48-as forradalom és szabadságharc jelentőségével. Bizonyítja, hogy vagyunk, hogy összetartunk és nem vagyunk megkerülhető tényezők Kúla, Vajdaság, Szerbia politikai és társadalmi életében. Ezeket a gondolatokat és eredményeket reméljük értékelni fogják 30 év múlva gyerekeink, unokáink, dédunokáink, a 200 éves megemlékezésen itt a kúlai katolikus temetőben – hangsúlyozta egyebek között Valka Károly. A beszédet követően a Népkör MMK kórusa előadásában az alkalomhoz illő dallamok csendültek fel. A Petőfi Brigád Általános Iskola tanulói is az ünnephez méltó verseket szavaltak.
A megemlékezés koszorúzással zárult, a VMSZ koszorúját Valka Károly, a kúlai Népkör nevében a tisztelet virágait Goga Zsolt helyezte el a szobornál. Ezt követően a református temetőben is elhelyezték a megemlékezés virágait.
