Újra többnapos volt az idén Petrovdan, a legnagyobb szenttamási ünnep. Az ünnepségsorozat Nádalján kezdődött július 7-én, amikor az ottani amatőr együttesek közös fellépésével és Milan Topalović – Topalko koncertjével tartottak falunapot, majd a szenttamási Kultúrotthonban július 11-én (szerdán) 19 órai kezdettel Séta Szenttamás múltjában elnevezéssel kiállítás nyílt az egykori település mindennapjait ábrázoló fotókból és képeslapokból.
A csütörtöki és a pénteki kínálat idén is kissé más volt az előzőeknél, hiszen a szervezők (a Kultúrotthon, Szenttamás Község és Szenttamási Sport- és Üdültetési Központ) egyszerűen különválasztották a helyi civil szervezetek és egyesületek, valamint a pop-, rock- és népzenekarok fellépését. A település központját és a Szabadság teret teljesen ellepték az árusok, a lacikonyhák pedig a színpadtól távol, a Bard utcában kaptak helyet. A kirakodóvásárra érkezők már szerdán a délutáni órákban elkezdték tölteni a standokat, melyekből több mint 100 volt a parkban és a Zmaj utcában. Az édességtől a különböző kézműves termékekig, a képzőművészeti alkotásoktól a szerszámokig mindent megtalálhatott a helyi és a szépszámú vidéki látogató. A községháza előtti sátorok egyikében a Kék Kör Egyesület volontőrjei ezúttal is ingyenes egészségügyi méréseket végeztek.
− Városunk évről évre tárt karokkal várja mindazokat, akik ezen a számunka jelentős napon eljönnek, hogy együtt ünnepelhessünk. Mindannyiuknak azt kívánom, sikerüljön megvalósítani az elképzeléseket, a számunkra fontos dolgokat, és hogy büszkék legyünk településünkre – köszöntötte az ünneplőket Radivoj Paroški, Szenttamás polgármestere.
A legtöbb rendezvényre az idén is július 13-án (pénteken) került sor, a városközpontban lévő parkban egész napos programmal és kirakodóvásárral várták a látogatókat. Szombaton, július 14-én a nappali program a helyi Hagyományápolók Klubjának 22. Aratóünnepségével folytatódott. Erre a rendezvényre a Füstös-tanya mellett lévő búzatáblán került sor, a szervezők pedig gazdag programot készítettek a vidéki és a helyi aratócsoportok és az érdeklődők számára. Ugyanezen a napon a helyi Šaran Sporthorgász-egyesület szervezésében délelőtt 9 és 12 óra között a DTD-csatornán, a nagyhídnál megrendezték a már hagyományos Péter- és Pál-napi horgászversenyt.
