Ha valamiből nincs hiány Szerbiában a többpártrendszer bevezetése és különösen a demokratikus átalakulás óta, akkor az a politikai tisztséggel való visszaélés, annak is egy meghatározott formája, amely elsősorban a választási kampány ideje alatt mutatkozik meg. Ez a tisztségviselői vagy funkcionárius kampány. Természetesen ennek a jelenségnek is megvannak a maga különböző változatai. Hogy mi is egészen pontosan a tisztségviselői kampány? Nem más, mint egy olyan választási körülmény, amikor a hatalmon lévő politikusok a hivatalos állami megbízatásukat, pozíciójukat, közpénzt, különféle rendezvényeiket és egyéb erőforrásaikat ennek az állami szerepnek köszönhetően saját hasznukra fordítják, és abból politikai tőkét kovácsolnak, ezzel egyáltalán nem kiegyensúlyozott versenyhelyzetet teremtve az ellenfelekkel szemben.
Ami Szerbiát illeti, nem új keletű dologról van szó. Jelen van a közéletünkben már nagyon régóta, de úgy tűnik, ahogy telik az idő, egyre erőteljesebben mutatkozik meg a társadalmunkban. S mivel az ország arról ismert, hogy nemritkán egy-két évente is valamilyen választási megmérettetést tartanak, ezért a tisztségviselői kampányok jelenléte is egyre csak fokozódik, állandósuló jelleget öltve.
A CSÁBÍTÁS EREJE
Hogy miért is vált olyan csalogatóvá, szinte elkerülhetetlenné és természetessé az országban ez a fajta politikai szereplés? Ennek teljesen egyszerű oka van: aki ugyanis olyan pozíciót tölt be az államban, amely lehetővé teszi számára, hogy rálásson a közjavak felhasználására, a költségvetési összegek rendeltetésére, a különféle államilag irányított beruházások kivitelezésére és azok ütemére, az egyben elengedhetetlen vágyat is érez arra, hogy amikor valamit teljesít, sikeresen lezár, akkor azzal el is dicsekedjen, és saját, esetleg pártja népszerűségét próbálja vele minél inkább növelni.
Bizonyos idő után azonban olyan helyzet állt elő az országban, hogy az vált teljesen normálissá, hogy a különféle beruházásokat, főleg az építési munkálatokat, infrastrukturális fejlesztéseket – hogy, hogy nem – éppen a választások előtti ciklusban fejezték be. Amikor pedig eljött a kampány ideje, ezeket az objektumokat át lehetett adni, a gyárrészlegeket meg lehetett nyitni, az autóutakat forgalomba lehetett helyezni, az egészségházak modernizációjáról be lehetett számolni, vagyis egy sor olyan helyszínre lehetett kivonulni, ahol szalagot vághattak át, esetleg alapkövet tehettek le, ha egy jövőbe mutató újabb projekt bejelentéséről volt szó.
A SZÉLSŐSÉGEK VICCE
Később az egész kissé mókás fordulatot vett, és az újságírók egyre gyakrabban számoltak be olyan megszervezett kampányeseményekről is, amikor valamilyen teljesen apró fejlesztésről, esetleg említésre sem méltó helyzetről kellett tudósítani, csupán azért, mert az is pontot hozhat a politikai küzdelemben. A vezetőség úgy ítélte meg, nem árt még egy olyan eseményt szervezni, amelynek köszönhetően a szavazók meggondolhatják magukat. Így születtek olyan „beruházások”, mint például a jelzőlámpák átadása, vagy – ahogyan az újságírók egymás között néha viccelődni szoktak – az udvar hátsó mellékhelyiségének ünnepélyes felavatása is lehet kiemelt jelentőségű esemény, ha éppen választási ciklusban vagyunk, és hamarosan voksolás következik. Itt szabályok nincsenek, csak tőkekovácsolási szándékok.
A figyelem a tisztségviselői kampánnyal kapcsolatos visszaélésekre nem tegnap irányult: a jelenség meglehetősen erőteljesen jelen volt már Boris Tadić korábbi szerb államfő megbízatása idején is, amikor szintén sorra nyíltak a gyárrészlegek, és a néhány kilométeres útszakaszokat is véletlenül éppen akkorra sikerült befejezni, amikor a polgároknak bizalmat kellett szavazniuk valamelyik párt listájának. Ez a trend természetesen nem szűnt meg a 2012-ben bekövetkezett politikai váltást követően sem. Azóta is folyamatosan tisztségviselői kampányokról beszélhetünk, legtöbbször olyankor, amikor az államfő kivonul a terepre, hogy „az emberekkel találkozzon”, vadonatúj beruházásokat jelentsen be, vagy átadjon egy-egy megvalósult létesítményt.
ONLINE VÁLTOZAT
Ami a 2012 előtti periódushoz képest nagyban változott, az ezeknek a kampányoknak az időtartama. Olyan érzése támad ugyanis az embernek, hogy mostanság folyamatos a politikai megmérettetés és a szavazókért folytatott harc. Különösen igaz ez az elmúlt bő másfél évre, amikor az országban egy olyan határozott politikai erő is jelen van, amely folyamatosan választásokat követel, és komolyan gondolja, hogy megméretteti magát a hatalommal szemben. Függetlenül attól, hogy a feltételeket, körülményeket nem tartja megfelelőnek, elképzelései szerint jó eséllyel le is győzi majd ezt a koalíciót. Ez a helyzet és a politikai indulatok felfűtöttsége oda vezetett, hogy a tisztségviselői kampány állandósult, a korábbi folyamatosság még nagyobb lendületet vett, és nap mint nap jelen van a különféle híradásokban, beszámolókban.
Ahogyan változnak az idők, és megjelennek a modern kori fejlesztések, úgy ölt újabb formákat a tisztségviselői kampány és annak alfajai is. Sokan gondolják mostanság például úgy Szerbiában, hogy az államfő által bejelentett, a tisztségviselői arrogáns viselkedéseket és visszaéléseket fogadó internetes portál sem más, mint ennek az egyik megnyilvánulási formája, csak ez már nem a helyszínen, tudósításokkal, hanem az online térben valósul meg az államvezető és a polgárok közvetlen bevonásával, de ugyanúgy állami forrásokból. Nincs másról szó, mint önreklámozásról, vélik a kritikusok, rávilágítva arra, hogy a portál kiötlője él azzal a lehetőséggel, amit az államfői tisztség és az egész kormányzásra való rálátás számára szavatolni tud. Mint mondják, az országban létezik intézményes rend, működnek bíróságok, ügyészségek és rendőrség, ezért mindenkinek lehetősége van arra, hogy amennyiben visszaélést tapasztal, ezekhez a szervekhez vagy az önkormányzatokhoz forduljon. Itt azonban, persze, nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy az államfő amolyan családfői, meghatározó figuraként szeretne fellépni, és meg kívánja dorgálni azokat a személyeket, akik a saját pártjából származnak, mégis valamilyen panasz érkezik a munkájukra – mutatnak rá az elemzők, hozzátéve, hogy ez is inkább egy színdarab része, mint valódi dorgálás és intézkedés, ez ugyanis továbbra is az állami intézmények feladata kell, hogy legyen.
A POLGÁROK DÖNTÉSE
Hogy meddig tarthat Szerbiában a tisztségviselői kampány népszerűsége és elterjedt gyakorlata? Ez elsősorban a polgároktól függ. Amennyiben őket nem zavarja különösebben, ha megszokják és természetesnek vélik, úgy nyilvánvalóan sem a jelenlegi, sem egy esetleges új hatalmi felállás nem tartja majd fontosnak, hogy szétválassza egymástól a hatalomgyakorlást és a pártpolitikai szerepet, ügyelve arra, hogy a kettő ne mosódjon össze a népszerűségi mutatók növelése érdekében a választások előtt. A szavazat sorsa mindig a szavazóurnában dől végül el, így a szerbiai állampolgárok dönthetnek, hogy a jelenség milyen súlyú véteknek számít a mindennapi életükben, elfogadhatatlannak-e, vagy esetleg teljesen mellékes dolognak, amelyről akár meg is lehet feledkezni az ennél sokkal nagyobb és életszerűbb kérdések rendezésének vágya miatt.
Nyitókép: Beta / Dimitrije Goll
