Aki mentálisan erősebb, az jut el a legmesszebbre

Mindössze huszonhárom éves a szabadkai származású Bedić Andrej, aki nemrég az Exatlon második helyezettjeként hívta fel magára a figyelmet. A fiatal sportoló a Szabadkai Egészségügyi Középiskolában tanult, majd az Óvó- és Edzőképző Szakfőiskolán szerzett diplomát. Jelenleg ugyanott mesterszakos hallgató, valamint személyi edzőként és úszásoktatóként dolgozik. Az Exatlonban szerzett élményeiről, a sport iránti szeretetéről, jövőbeli céljairól és a verseny során szerzett tapasztalatairól beszélgettünk.

 Melyik sporttal kezdődött a pályafutásod?

– Dzsúdóval kezdtem, de nem nagyon emlékszem rá, mert akkor még nagyon fiatal voltam. Utána következett az úszás, amivel hét évig foglalkoztam, több éven keresztül versenyszerűen is. Később a szabadtéri edzések felé fordultam, mint például a saját testsúlyos edzésformához, a kalisztenikához, hiszen nagyon szeretek súlyt emelni, majd a street workout és a konditermi edzések következtek. Ma már igyekszem több mozgásformát kombinálni. Futok, kerékpározok, úszom, rekreációs sportokat végzek. Egyik sportágban sem mondanám magam a legjobbnak, de mindegyiket szeretem, kipróbálom. Mindezt elsősorban a sport öröméért csinálom. Személyi edzőként és úszóedzőként is dolgozom. Egy egyetemi gyakorlat miatt lehetek ma oktató és a Spartacus Úszó Klub tagja is, hiszen egykor a szakmai gyakorlatomat kellett ott teljesítenem. Hamar rájöttem, hogy tanítani is nagyon szeretek.

 Sokan azt gondolják, hogy az úszásoktatás csak nyári munka. Valóban szezonális?

– Nem, egész évben tartunk úszásoktatást. Télen is működik az úszóiskola, ilyenkor is lehet jelentkezni. Persze hidegebb időben talán kevésbé kellemes vízbe menni, de ugyanúgy vannak edzések. A Harcosok sorakozója lakótelepi medencében egész évben tartok foglalkozásokat. A nyári úszóiskola pedig a sétaerdei medencében egy plusz lehetőség. Korábban segédoktatóként dolgoztam ott, most pedig már önálló csoportot vezetek. Július első hetén indult az első óra, szerencsére sikerült elegendő gyermeket összegyűjteni ahhoz, hogy elinduljon a csoport.

 A nyári úszóiskola inkább tábor, vagy hagyományos oktatás? Hogyan telnek az órák?

– Inkább úszóiskola, de akár tábornak is lehet nevezni. Összesen húsz órából áll. Tíz alkalom a kisebb, tíz a nagyobb medencében zajlik, a végén pedig vizsga következik. Mindenki értékelést kap arról, hogy mennyit fejlődött. Ez annyiban különbözik a Harcosok sorakozóján lévő medencében zajló oktatástól, hogy ott addig járhat valaki, amíg teljesen meg nem tanul úszni. Itt viszont a húsz óra alatt elért eredményt értékeljük. Ez a gyerekeknek egy nagyon jó motiváció. Amikor a végén megkapják a diplomájukat, látni lehet rajtuk, hogy mennyire örülnek neki. Természetesen ez nem a végső cél, hiszen utána is folytathatják az úszást. Az edzések ugyan csoportosan zajlanak, de minden gyerekkel egyénileg is foglalkozunk. Az óra elején bemegyek velük a vízbe. Először a helyes levegővételt tanuljuk meg, majd következik a kar- és lábmunka, a testtartás és a mozdulatok összehangolása. Addig tartom őket, amíg el nem jutnak oda, hogy önállóan is magabiztosan mozogjanak a vízben. Amikor valaki már magabiztosan úszik a kismedencében, átkerülhet a nagymedencébe. Amikor már egyedül úsznak a nagymedencében is, akkor kívülről figyelem őket, javítom az apró hibákat. Ha ott is hibátlanul teljesítik a 25 méteres távot egyedül, akkor javasoljuk, hogy vizsgázzanak.

 Mit fejleszt az úszás?

– Az úszás az egész testet fejleszti. Szerintem nagyon jó, ha valaki már fiatalon megtanul úszni, mert ez egész életében hasznára válhat. Ugyanakkor soha nem késő elkezdeni. Felnőtteket is tanítok, akik teljesen a nulláról indulnak. Emellett a mindennapi életben is előnyt jelent, ha például a barátokkal medencébe vagy strandra megy az ember, akkor nem kell azért kimaradnia azért, mert nem tud úszni.

 Sok mindennel foglalkozol. Hogyan néz ki egy átlagos napod?

– Reggel általában személyi edzéseket tartok az edzőteremben, utána következik a saját edzésem. Az egyik nap például felsőtestet edzek, délután úszást oktatok, este pedig futok. Másnap alsótest következik, emellett ismét személyi edzések, majd különböző futóedzések. Vannak olyan napok, amikor külön úszóedzést is végzek, hétvégén pedig általában hosszabb futás és kerékpározás szerepel a programban. A legjobban a szabadtéri edzéseket szeretem, főleg nyáron. Volt olyan időszak is, amikor egész évben kint edzettem, még télen, a hóban is.

 Gondolom, az étkezésedre is odafigyelsz.

– Igyekszem, de azt azért nem mondom, hogy mindent pontosan követek, csupán próbálok minél egészségesebben étkezni és kerülni a kevésbé egészséges ételeket.

 Személyi edzőként kiknek segítesz? Inkább azoknak, akik fogyni szeretnének, vagy azoknak, akik sportolnak?

– Igazából bárkinek. Leginkább azokkal dolgozom, akik rekreációs céllal szeretnének mozogni, átmozgatni a testüket és olyan edzéseket végezni, amelyek a mindennapi életben is hasznukra válnak.

 Van még olyan sport, amit szeretnél kipróbálni?

– A síelés például eddig kimaradt az életemből, még soha nem síeltem, pedig nagyon szeretném kipróbálni. Igazából elsősorban a téli sportok azok, amelyeknek a kipróbálására eddig még nem volt lehetőségem, úgyhogy azok még szinte kivétel nélkül szerepelnek a bakancslistámon.

 Van olyan sportoló, akire felnézel?

– A sportközvetítéseket nem igazán szoktam nézni, persze ismerem a sportolókat, követek is néhányat, ám ha egyetlen nevet kellene mondanom, akkor elsőként David Goggins jutna eszembe. Emellett több sporttal foglalkozó Instagram-influenszert is követek, akik sok ötletet és motivációt adnak.

 Kik biztattak arra, hogy jelentkezz az Exatlonba?

– Leginkább saját magamat motiváltam. Persze a családom, a barátaim és a kollégáim is mindenben támogattak, a végső döntést azonban nekem kellett meghoznom. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy jelentkezzek-e, végül arra jutottam, hogy jobb lesz megpróbálni, mint utólag azon gondolkodni, mi lett volna, ha… Jelentkeztem, Belgrádban volt az előválogató, beválogattak, és azután nagyon jól alakult az egész.

 Láttál valamit a dominikai életből? Mégis egy teljesen más kontinensre érkeztél. Milyen volt a meleg, trópusi éghajlat? Hozzá tudtál szokni?

– Nagyrészt a verseny helyszínén voltunk, eléggé elszigetelten az ott élőktől, de a forgatás előtt és után volt néhány szabadnapunk, amikor sikerült egy kicsit körülnéznünk. Nagyon tetszett az ottani életstílus, mindenki sokkal lazább volt. Még néhány helyi kifejezést is megtanítottak nekem. Az időjárás is nagyon kellemes volt, trópusi klíma fogadott bennünket, és végig nagyon jól éreztem magam. Érdekes, hogy ott egyszer sem voltam beteg, viszont mióta hazajöttem, azóta már többször is megbetegedtem. Ott valahogy nagyon jó volt a levegő, remekül éreztem magam, és a helyiek is barátságosak voltak.

 Az ételek közül volt olyan, ami különösen ízlett?

– Igen. A humuszt például a Dominikai Köztársaságba való elutazásom előtt nem is ismertem. A táborban kóstoltam meg először, és annyira megtetszett, hogy amikor hazajöttem, itthon is elkezdtem enni. Több egzotikus gyümölcsöt is kipróbáltam. A maracuja például nem lett a kedvencem, kicsit savanyúnak találtam. Ott ettem először friss kókuszt, és azt is megmutatták, hogyan kell feltörni és megtisztítani. Különleges élmény volt, hogy januárban és februárban mindennap ehettem görögdinnyét. Nagyon szeretem a dinnyét, és télen ez számomra egy nem várt meglepetés volt.

 Egyedüli vajdasági magyarként érkeztél a műsorba. A magyar fiatalok nem feltétlenül rendelkeznek olyan jó szerb nyelvtudással. Nem érezted hátránynak, hogy kevésbé érted meg, amit mondanak? A csoporttársaiddal sikerült megértetni magad? Mennyire sikerült felzárkóznod az ott töltött idő alatt?

– Úgy érzem, sikerült beilleszkednem. Az elején nehezebb volt, mert eleve egy kicsit visszahúzódó vagyok, és a nyelv is nehezítette a helyzetet. Ám ahogyan teltek a hetek, egyre könnyebb lett. A többiek mindig azt mondták, hogy megértenek. Lehet, hogy nem beszélek tökéletesen szerbül és nem mindig fogalmazok hibátlanul, de el tudom úgy mondani, amit szeretnék, hogy megértsenek. Mindig mondtam nekik, hogy szóljanak, ha valamit nem értenek, de erre nem is volt szükség. A csapattársaim és az ellenfeleim is segítőkészek és megértők voltak, ezért egyáltalán nem éreztem kellemetlenül magam. Ez alatt a két hónap alatt sokat fejlődtem, amit az élet minden területén kamatoztatni tudok.

 Mi történik egy verseny közben, amikor valami kizökkent, vagy elveszíted a ritmust? Hogyan tudsz visszatalálni?

– Erre is volt példa. Amikor valami nem sikerült, eléggé lehangolt lettem, és kellett egy kis idő mire újra összeszedtem magam. Nem ment egyik pillanatról a másikra. Sokat segített, hogy a csapattársaim biztattak és megnyugtattak. Végül mindig sikerült visszaállnom, még akkor is, amikor mélyponton voltam.

 Mi jelentette a legnagyobb kihívást számodra? Az izgalom, a fizikai fáradtság, a koncentrációhiány, az önbizalomvesztés vagy inkább a mentális terhelés?

– Az elején minden futam előtt nagyon izgultam, tényleg görcsös voltam. De a legnehezebb mégis a mentális része volt. Rengeteg gondolat járt a fejemben arról, hogy mi történik otthon, mit csinálnak a szeretteim. Több sérülésem is volt, de sokszor még arra sem tudtam figyelni, mert teljesen máshol jártak a gondolataim. A verseny közben azért az adrenalin is vitt előre. A rajt előtt még ott volt a stressz, de amikor elindult a futam, akkor teljesen kikapcsoltam, és csak arra koncentráltam, hogy végigcsináljam.

 Hogyan viselted a vereségeket?

– Nem örültem nekik, mert szeretek nyerni. Az elején különösen nehéz volt. Az első két futamot elveszítettem, és akkor tényleg elgondolkodtam azon, hogy mit keresek itt. A második napon viszont sikerült megnyernem két futamot, és ez visszaadta az önbizalmam. Az első két hétben a vereségek még nagyon le tudtak hangolni, később viszont egyre lazábban álltam a versenyekhez. Ez sokat segített, mert amikor nem görcsöltem rá, akkor általában jobban is ment.

 Z generációsként milyen érzés volt a telefont két hónapra letenni? Hogyan viselted, hogy nem tudtál kapcsolatot tartani a családoddal és a barátaiddal?

– Az első napon elvették a telefonunkat, és onnantól kezdve semmilyen kapcsolatunk nem volt a külvilággal. Ezt a nézők nem látták, de nekem nagyon nehéz volt. Nem is maga a telefon hiányzott, hanem az információhiány. Az, hogy nem tudtam semmit arról, hogy mi történik otthon, a világban. Próbáltam minél többet aludni, társaságban lenni, vártam a versenyeket, mert azok alatt gyorsabban telt az idő. Igyekeztem másra koncentrálni, de este sokszor nagyon nehezen aludtam el. Előfordult, hogy hajnali négyig csak gondolkodtam. Az első hét még könnyebb volt, de ahogy teltek a hetek, egyre nehezebben viseltem ezt a helyzetet.

 Miben változtatott meg téged ez a verseny?

– Korábban nagyon türelmetlen ember voltam, ez azonban megváltozott, mert a forgatás alatt rengeteget kellett várni. Előfordult, hogy egy futam előtt órákat vártunk az előkészületek miatt. Emellett mentálisan is sokkal erősebb lettem. Ma már jobban kezelem a hosszabb távolléteket, és a telefonom hiánya sem zavar annyira. Akkor, ott nagyon nehéz volt, de utólag visszagondolva jót tett az a kis telefonmentes időszak.

 Hogyan lehet felkészülni egy ilyen versenyre? Ha újra indulnál, mire helyeznéd a hangsúlyt?

– Leginkább az ügyességi feladatokra. Maga az akadálypálya nem volt különösebben nehéz, persze nagyon jó kondíció kell hozzá, főleg akkor, amikor többször elrontod az ügyességi részt, és újra meg újra vissza kell futnod az eszközökért. Ha újra készülnék, elsősorban az ügyességi feladatokat gyakorolnám. De összességében fejben dől el az egész. Aki mentálisan erősebb, az jut el a legmesszebbre.

 Most készülsz valamilyen újabb megmérettetésre?

– Igen, készülgetek. Korábban már teljesítettem sprint triatlont, most pedig még átgondolom, hogy indulok-e újabb versenyeken, vagy inkább többet edzek. A következő célom egy félmaraton, és ezután szeretnék maratont futni, a legnagyobb célom pedig az Ironman triatlon teljesítése, de lehet, hogy a magyarországi Exatlonra is jelentkezem. Nem biztos, hogy már jövőre, lehet, hogy inkább két év múlva, de most ezekre szeretnék fókuszálni és kevesebb kisebb versenyen indulni.

 Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik a nyomodba szeretnének lépni?

– Bízzanak magukban és merjenek belevágni. Ne a negatív dolgokra koncentráljanak, hanem a pozitívakra. Szerintem mindig jobb megpróbálni valamit, mint később azon gondolkodni, mi lett volna, ha… Érdemes célokat kitűzni magunk elé, felírni őket, és általuk kihívások elé állítani saját magunkat.

 A jövőben is sportolónak képzeled el magad?

– Igen, mindenképpen. Az úszásoktatást biztosan szeretném folytatni, ahogyan a személyi edzői munkát is. Az is megfordult a fejemben, hogy tornatanár legyek. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, sok pozitív energiát adnak, ezért mindenképpen olyan területen szeretnék dolgozni, ahol gyerekeket taníthatok.