2025. július 11., péntek

Finisben a búzagyűjtés

A Magyarok Kenyere program keretében a vajdaságiak helyben vasárnapig adhatják át adományukat, kedden pedig Zentán várják a felajánlásokat

Nyolcadik évébe lépett a Magyarok Kenyere program: a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezésében megvalósuló jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek.

A Magyarok Kenyere program keretében a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége az idén is megszervezte Vajdaságban a búzagyűjtést, a gabonát keddig adhatják át az adományozók.
Tavaly csaknem 12 tonna búza gyűlt össze, a belőle készült lisztet a rászoruló gyermekekkel foglalkozó egyesületek és intézmények – a szabadkai Kolevka és a hajdújárási, dreai és óbecsei Lurkóházak – között osztották szét.
Dr. Harmath Károly ferences rendi szerzetes, a Lurkóházakat fenntartó Poverello Ferences Közhasznú Alapítvány kuratóriumának az elnöke érdeklődésünkre elmondta: a három vajdasági Lurkóház tavaly összesen 5,28 tonna lisztet és 882 kg tésztát kapott, amiből még mindig jut a konyhára.
– Ezzel csaknem 80 ember – több mint hatvan védenc és egy tucatnyi nevelő – étkezéséhez járultak hozzá az adományozók. Sokáig számíthattunk a bécsi Franz Hilf ferences jótékonysági szervezetre, de az ő támogatásuk csökkenőben van. A Bethlen Gábor Alaptól kaptunk újabban segítséget, de a működési költségekre és a konyhára csakis az adományokból jut. Ezért is mondhatjuk jelentősnek a Magyarok Kenyere program keretében érkezett tavalyi támogatást – jelentette ki Harmath atya.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint a program támogatottsága évről évre növekszik, 2017-ben minden rekordot megdöntött a 19 magyarországi megyéből és 12 határon túli régióból származó mennyiség: a 2011-es 10 tonna után 2016-ban 515, 2017-ben pedig már 628 tonna adománybúza gyűlt össze. Még soha annyian nem vettek részt adományozóként a programban, mint 2017-ben: összesen 3969 – 2392 magyarországi és 1577 határon túli – magyar gazda gyűjtött búzát. A határon túli területek a 2016-os 100 tonnát 2017-ben jelentősen túlszárnyalva 155 tonnával járultak hozzá a jótékonysági kezdeményezés sikeréhez. A közreműködő malmok által megőrölt búza mintegy 380 tonna lisztet eredményezett, amit ismét a csaknem 80 ezer rászoruló gyermeket ápoló és gondozó szervezet kapott meg.
Azok a vajdasági termelők, akik nem tudják július 15-éig leadni adományaikat a helyi gazdaszervezeteknél, ezt július 17-én, kedden 8 és 14 óra között Zentán a Dózsa György utca 34. szám alatt is megtehetik. A felajánlott búzamennyiséget a Borsos-malomban cserélik lisztre, amelyet Vajdaságban használnak majd fel, és jelképesen csak egy zsák mennyiséget visznek át Magyarországra az összeöntés ünnepére. A kapott liszttel a gyermekekkel foglalkozó intézményeket, civil szervezeteket, a diákkollégiumokat, a sérült gyerekekkel foglalkozó szervezeteket, lurkóházakat, a nagycsaládos egyesületeket, és azon belül a családokat támogatják, amelyek erre ténylegesen rászorulnak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel