Nemrég egy konferencián kiállt egy hölgy a dobogóra, és a következő szavakkal kezdte mondanivalóját: „Mielőtt idejöttem volna, megkérdeztem a mesterséges intelligenciától, mi a véleménye a témakörről, amiről ezen a konferencián szó lesz. Válaszolt is, és el is mondom, hogy mit.” Ezután a hölgy részletesen beszámolt arról, hogy kérdéseire milyen válaszokat kapott. Mindenki figyelt, időnként többen bólogattak is, és a beszéde végén meg is tapsolták.
Én nem tapsoltam. Nem tudtam, hogy kinek tapsoljak, a hölgynek-e, vagy a mesterséges intelligenciának. A hölgy a kinézetével, szép beszédével kiérdemelte volna ugyan a tapsot, de a mesterséges intelligenciát miért tapsolnám meg? Pedig, ahogy látom a dolgok alakulását, lehet, hogy hamarosan mindenki tapsolni fog ennek a nemrég közénk furakodott csodabogárnak.
Lehet, hogy a nemrég nem egészen megfelelő szó, ugyanis jövőre lesz kerek hetven éve annak, hogy az amerikai tudósok elkezdték fejleszteni a mesterséges intelligenciát, globális néven artificial intelligence-t, ami vagy aki – már magam sem tudom – azonnal iniciálét is kapott. AI, magyarul MI. A kutatások, kísérletezések folyamatosak voltak, majd alig kilenc évvel ezelőtt az első MI a Huawei telefonjával piacra is dobta azt. Őt? Ugyanebben az évben megszületett az a humanoid robot, ami (aki?) elsőként állampolgárságot is kapott. Szaúdi állampolgárságot, és Sophiának hívják. Ezt a mesterséges intelligenciával ellátott, ember formájú lényt hívhatjuk Zsófinak is.
Most elmélázhatnék azon, hogy miért nem nevezték Évának, vagy talán azon, hogy miért női alakba bújtatták az első humanoid robotot, miért nem férfiba. Úgy stílusosabb lett volna. Az ember megteremtette a férfit, majd gondolt egyet, hogy mellé teremt egy nőt is. Persze, nem a férfi bordájából, mert kétlem, hogy ennek a férfinak lenne bordája, hanem mondjuk egyik áramköréből. Az alma már adott, azt már korábban létrehozta az ember. A tiltás ellenére Zsófi átadja az Apple táblagépet Jánosnak (nevezzük így), ő felnyitja, és ezzel mindketten kiváltják alkotóik haragját. De már késő. Nincs visszaút.
Néhány év múlt el csupán (nem tudom, hogy Zsófi és János hogyan számolják az éveket), és máris megjelentek a mindennapi életünkben. Mindenhol jelen vannak. Az idén lettem rájuk figyelmes, amikor egy napon a telefonom Google keresőjében egy adatot akartam ellenőrizni. Az első, aki válaszolt a kérdésemre, a mesterséges intelligencia volt. Nem tudom, hogy Zsófi-e vagy János, de kettőjük közül az egyik. De az is lehet, hogy már többen vannak. Addig talán még nem jutottunk el, hogy gyereket nemzettek, de ki tudja, ebben a rohanó világban minden megtörténhet. Még talán az is, hogy noha már a hetvenedik életévemhez közeledek, még megérem személyes találkozásomat is velük. Beköltöznek a városokba, a falvakba, szomszédaim lesznek, illedelmesen köszöngetünk nekik, meghallgatják a gondjaimat, bajaimat, válaszolnak a kérdéseimre, meghívjuk egymást egy kávéra, pálinkára, és amikor eljön a választás ideje, akkor együtt megyünk szavazni is. Hogy kire? Ők (vagy azok?) biztosan a saját listájukra. Mi pedig? Nem tudom. Talán a jelöltek között lesz egy igazi ember is…
Nyitókép: Pixabay
